Politika

Az Orbán-rezsim nyomorba taszítja a nemzetet

Pestibulvar.hu

Annak ellenére, hogy a kormány propagandájában azt hangoztatja, milyen ütemben növekszik a magyar gazdaság, és, hogy Magyarország az unió gazdasági motorja, ez a fizetéseken, nyugdíjon vagy épp az adóterhek mértékén nem tükröződik vissza.




 

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország hamarosan végleg leszakad a régiós országok mellől.

A LENGYEL, A SZLOVÁK ÉS A CSEH MINIMÁLBÉR MÁR MOST IS MAGASABB MINT A MAGYAR, JÖVŐRE PEDIG ELŐRELÁTHATÓLAG ROMÁNIA IS MEGELŐZ MAJD MINKET.

 

Az ellenzéki párt kihangsúlyozta, hiába a minimálbérhazugság, az Orbán-rezsim szegénységben akarja tartani a magyar embereket – közölte az atv.hu.

Szerintük hiába hirdeti a kormány az állítólagos soha nem látott mértékű béremeléseket, hisz mindez csak látszat, mivel közben meg két kézzel szedi vissza a pénzt a kormány a munkavállalóktól.




“MI, EURÓPAI MAGYAROK NEM NÉZZÜK TÉTLENÜL, HOGY AZ ORBÁN-REZSIM MIATT MAGYARORSZÁG VÉGLEG LESZAKADJON A RÉGIÓN BELÜL.”

– áll a közleményben.

 

“Ezért harcolunk az európai minimálbér bevezetéséért, ami valódi intézkedés és garancia lenne a magyar munkavállalóknak, szemben a kormány hazug intézkedéseivel.” – tették hozzá.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top