Politika

” AZÉRT NEM FOGUNK A KILAKOLTATOTT EMBEREKEN ÉRDEMBEN SEGÍTENI, HOGY VÉGRE MEGTANULJA A MAGYAR NÉP…!”

ORBÁN VIKTOR:-” AZÉRT NEM FOGUNK A KILAKOLTATOTT EMBEREKEN ÉRDEMBEN SEGÍTENI, HOGY VÉGRE MEGTANULJA A MAGYAR NÉP…!”

Amint azt tudjuk rengeteg ember az ,aki utcára kerül, mert nem tudja fizetni hiteleit.
Naponta hallunk olyan híreket, hogy inkább az öngyilkosságba menekülnek, mert nem tudják feldolgozni helyzetüket.
Orbán Viktor Miniszterelnök erről a következőket nyilatkozta:

“Tisztelt magyar állampolgárok!
Tisztában van kormányunk azzal, hogy sok ember kerül az utcára azért, mert képtelen fizetni a hiteleit.
Úgy gondolom a Fidesz mindent megtett azért, hogy számtalan jól fizető munkahelyet hozzon létre.

A kilakoltatások száma az előző kormányzások idején sokkal magasabb volt, mint most.
Sajnos még mindig igaz a magyar emberekre a felelőtlenség, a nagyravágyás.
Meggondolatlanul vesznek fel hiteleket, mert nem akarnak kevesebbnek látszani, mint a szomszédjuk.
Számos országban élnek albérletben, hisz nem kell minden áron saját lakásban élni.
Igaz a mondás:”Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!”
Azért nem fogunk a kilakoltatott embereken érdemben segíteni, hogy végre megtanulja a magyar nép annyit vállaljon be , amennyit biztosan ki tud fizetni.
Természetesen az egyéni szociális helyzeteket igyekszünk figyelembe venni, ennek ellenére szánalmasnak vélem, hogy öngyilkosságba menekülnek, mintsem megpróbáljanak újra lábra állni.”
Mi felháborítónak és igazságtalannak véljük Orbán Viktor szavait, amennyiben ön is, kérjük tiltakozzon ellene egy megosztással!

Forrás:fm3cafe



Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top