Egyéb

BŰZBEN ÉS MOCSOKBAN TARTOTTÁK AZ ÁLLATOKAT GÖDÖN: ˝EGYMÁST FALTÁK FEL AZ ÁLLATOK˝

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek és túra/szabadtéri

Döbbenetes körülmények között működött egy kisebb állatkert egy gödi háznál. Többek között: tevét, alpakát, kacsát és malacot tartottak. Csehy András Schneider Kingát a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője elárulta: orrfacsaró bűz csapta meg az embereket. Kapin Richárd a Szurkolók az Állatkínzás ellen alapítója hozzátette: 80 kutyát hoztak el a szervezetek a háztól.A tulajdonos 80 kutyát, szurikátákat, ormányos medvét, alpakát és baglyot tartott. Volt olyan állat, amelynek a fél feje hiányzott. A nő először azt mondta, állatsimogatót szeretne nyitni, később viszont úgy módosította ezt, hogy szerinte van kereslet a vadállatokra. A házban chipeket, vakcinákat és gyógyszereket is találtak. A kutyák közül több szívférges és bőrbeteg volt.Nem érhető el leírás a fényképhez.

A helyszín, Göd
Bejelentést kaptunk egy szaporító telep fenntartásáról, valamint “tartási engedélyhez kötött és tartási tilalomhoz kötött” fajtájú állatok tartásáról és azok szaporításáról.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

A rendőrség és a hatósági állatorvos bevonásával a gödi szaporító telepet tegnapi napon felszámoltuk!!!

 

Nem érhető el leírás a fényképhez.

A kinti karámban tartott állatok állapotával, és tartási körülményeivel kapcsolatban a hatósági állatorvosnak nem volt kifogása. Megjegyezzük…ezt mi is úgy láttuk.
A karámban volt teve, alpaka, póniló, csüngő hasú törpemalac, juh, és kacsa.
A gond nem is kint az udvaron volt.
Már a megérkezésünkkor az utcáról
éreztük a gusztustalan orrfacsaró bűzt, ami a házból áradt.
Rosszat sejtettünk….
A rendőrség emberei az orvossal, és a tulajdonossal együtt bementek az ingatlanba.
Pár perc alatt felmérték bent a terepet.
Kijöttek, és a mondandójuk lényege ennyi volt:
Itt bizony baj van. Nem kicsi. Vadállatok, háziállatokkal egy szobában, egy kennelben. Az egész házban, a pincétől a padlásig, szaporító boxok, vemhes és tüzelő szukák, kanok. Az egyik vemhes kutya épp a mentés közben, az egyik állatmentő karjaiban kezdte meg a szülést…
Vele azonnal rohantunk a legközelebbi állatkórházba. A legtöbb állat sajnos sérült, és beteg, verekedésből eredő sérülések, csonkolt testrészekkel. Ottlétünk alatt is többször egymásnak estek a kutyák. A házban a “Mestertenyésztő” hűtőjében és a polcokon voltak még az állatorvosok által használt vakcinák, gyógyszerek, előre felszívott antibiotikumok fecskendőkben, orvosi eszközök, microchipek. Hogy honnan voltak ezek, kitől szerezte be? Ezt is a nyomozók feladata lesz kideríteni.A képen a következők lehetnek: étel

Állati ürülék mindenhol, és kegyetlen ammóniaszag.
Borzalom….
Láttunk amit láttunk…
Az ügyben résztvevő minden hatóság megteszi amit ilyenkor kell.
A rendőrség állatkínzás miatt az eljárást hivatalból megindítja!
Hogy azon kívül mit tár fel még a nyomozás, arra mi is kíváncsiak leszünk.
A tegnapi napon, egy gyors számolást követően 80 kutya, zömében corgi, francia bulldog, mexikói meztelen kutya került megmentésre. A kutyákon kívül, szurikáta, nyul, házimacska, kakadu, ormányos medve, bagoly, különböző rágcsálók, és madarak szabadulhattak tegnap.
Sajnos sok volt az ott talált tetem. Ezek boncolása már nem kivitelezhető.
A tegnap éjszakáról, és a ma reggel kapott információink szerint, az elszállított, majd megvizsgált és letesztelt állatok Giardia fertőzöttek, szívférgesek, bolhásak, bőrgombásak, atkásak, és egyéb más bőrbetegségük van, köhögnek, és sajnos több kölyök és felnőtt kutya vízfejű. Várjuk a további vizsgálatok eredményeit….
Tegnap elindultak egy új élet felé.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és álló emberek

Kérünk Benneteket, hogy aki teheti és módjában áll, az alább felsorolt szervezeteknek segítsen az állatorvosi költségeket kifizetni! Amennyiben te is,úgy gondolod,kérjük segíts egy megosztással vagy utalással a megmenekült állatokon! ÉS NE VÁSÁROLJ SZAPORÍTÓTÓL!

Állatmentő Sereg
Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
Agár Fajtamentés
Noé Állatotthon Alapítvány
Vahur Állatvédő Egyesület Ajka
Rex kutyaotthon alapítvány
Magyar Macskavédő Alapítvány
Aprajafalva Yorki Rescue
Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület
Nyúlmentés – Bunny Rescue
Mini ZOO Komló
Szentendrei Kisállatkert
BC /Border Collie/ Fajtamentő Egyesület
Együtt A Kisállatokért Alapítvány LICIT

 

Forrás: Szurkolók az állatkínzás ellen

A helyszín, GödBejelentést kaptunk egy szaporító telep fenntartásáról, valamint “tartási engedélyhez kötött és tartási…

Közzétette: Szurkolók az állatkínzás ellen – 2019. október 15., kedd




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top