Politika

Nyomozás indult – Komoly büntetést kaphat a TV2 és az Origo is

Forrás: Facebook / Tények

Rágalmazás vétsége miatt rendelt el nyomozást a Pesti Központi Kerületi Bíróság azoknak a médiumoknak a felelős szerkesztői ellen, melyek hamisan azt állították, hogy Újbuda megválasztott DK-s polgármestere, László Imre többször zaklatott szexuálisan egy orvosnőt még 2012-ben – közölte az atv.hu.




SZEPTEMBERBEN A TV2 TÉNYEK CÍMŰ MŰSORA IS, ÉS AZ ORIGO IS HAMISAN AZZAL VÁDOLTA LÁSZLÓ IMRÉT, HOGY SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉST KÖVETETT EL 2012-BEN,

mikor még a Swiss Medical Services Kft. magánklinika orvos-igazgatója volt.

 

László Imre beosztottjaként dolgozott a klinikán az az orvosnő, aki a hamis vádakat közölte a kormányközeli médiumoknak. A nő elmondása alapján László Imre egyszer az irodájában lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét és arra kérte, simogassa meg. Egy másik alkalommal pedig kettesben maradt az orvos-igazgatóval, aki kulcsra zárta az ajtót, és a nő állítása szerint meg akarta erőszakolni, de végül sikerült ellöknie magától a férfit.

A magánklinika vezetője minden elhangzott vádat megcáfolt az RTL Híradónak, szerinte akkoriban nem jelentettek ilyen esetet, és nem volt vizsgálat az üggyel kapcsolatban az intézményben.




 

A mostani nyomozás elrendelését a DK pozitívan fogadta, de a felelősségre vonás mellett bocsánatkérést is várnak az érintettektől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top