Politika

Rendkívüli: megkezdte az aknamunkát Orbán, az ellenzék ellen bujtogatja a bukott fideszeseket

Pestibulvar.hu

Ahogyan arra számítani lehetett, nem várt sokáig az ellenzék elleni hergelésével Orbán, egy héttel a választás után meg is kezdte az aknamunkát.




 

Levelet írt a Fidesz-KDNP új polgármestereinek és önkormányzati képviselőinek Orbán Viktor. Eddig hangoztatott szavaival ellentétben, miszerint kész együttműködni az ellenzékivé vált önkormányzatokkal, nagyon úgy tűnik, hogy az irány mégiscsak inkább az lesz, amire eredetileg is számítani lehetett:

ELKEZDI HERGELNI BUKOTT EMBEREIT AZ ELLENZÉK ERŐIVEL SZEMBEN.

 

Erre utalhatnak legalábbis szavai, amiket a levelében írt. Mint írta, a legfontosabb, hogy az emberei tartsák szem előtt, hogy nem az ellenzék, hanem “ők az országépítők”, emiatt fontos, hogy akkor is álljanak ki “a helyiek érdekeit sértő, rossz döntések ellen”, ha ellenzéki szerepre kényszerültek.




Hogy miért gondolja azt Orbán Viktor, hogy kisajátíthatja magának “az országépítők” megnevezést, és hogy az ellenzéki erők csak a helyiek érdekeit sértő, rossz döntéseket hozhatnak, azt nem részletezte. A sikerpropagandát viszont szokás szerint nem sikerült elhagynia a leveléből, ahogyan természetesen a bevándorlásellenes szólamok sem maradtak ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top