Újabb csapást mértek Borkai Zsoltra, aki korábban szexbotrányával került a figyelem középpontjába. Most az Alkotmánybíróság öt tagú tanácsa mondta ki egyhangúlag, hogy jogosan bírságolták meg őt, amiért gyerekeket felhasználva kampányolt.
A Győri Ítélőtábla azért marasztalta el az újraválasztott polgármestert, mert a kampányidőszakban gyerekek jelenlétében adott át, egy már korábban elkészült futópályát – közölte a hvg.hu.
Borkai végül alkotmányjogi panaszt nyújtott be az ítélet ellen, mivel véleménye szerint mint polgármester volt jelen az eseményen, melyen semmilyen utalást nem tett jelölti minőségére és a közelgő választásokra sem. Tehát a győri polgármester panasza szerint az átadás önkormányzati rendezvény volt nem pedig kampányrendezvény.
“A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI TÖRVÉNY SZERINT NEM MINŐSÜL KAMPÁNYNAK A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK FELADATUK ELLÁTÁSA SORÁN VÉGZETT TEVÉKENYSÉG.”
Borkaiék panasza szerint pedig ha az ítélőtábla indoklása megállná a helyét, akkor kampányidőszakban semmilyen beruházás átadására nem kerülhetne sor.
Az Alkotmánybíróság végül azonban az ítélőtáblával értett egyet, közlésük szerint azért, mert önmagában nem tilos a polgármester vagy az önkormányzati képviselő számára a részvétel egy átadó ünnepségen, és az sem, hogy mindezt gyermekek jelenlétében tegyék valamelyik általuk is használt létesítmény átadó ünnepségén.
DE KIMONDJÁK TOVÁBBÁ AZT IS, HOGY A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY TILTJA AZ ISKOLÁKBAN A POLITIKAI TEVÉKENYSÉGET, ÉS EZT A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI TÖRVÉNY IDÉZETT MONDATA SEM ÍRJA FELÜL.
Tehát, “ha a hivatalban lévő és a választásokon jelöltként induló polgármester vagy önkormányzati képviselő közfeladatának ellátása során iskolában jelenik meg, vagy más, gyermekek részvételével zajló eseményen vesz részt, akkor az ő felelőssége, hogy az esemény ne váljék a kampány mint politikai tevékenység részévé.” – Ez Borkai Zsoltnak azonban nem sikerült!
AZ ÍTÉLŐTÁBLA TEHÁT JOGOSAN ÁLLAPÍTOTTA MEG, HOGY MAGÁT A BERUHÁZÁST AZ EGYIK JELÖLT KERETÉBŐL FINANSZÍROZTÁK, ÉS AZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGET PEDIG DIREKT A KAMPÁNYIDŐSZAKRA IDŐZÍTETTÉK, MIVEL A FUTÓPÁLYA MÁR FÉL ÉVVEL KORÁBBAN ELKÉSZÜLT.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.