Politika

Ki vagy mit tartja ennyire rettegésben Orbánt? – Legújabb török üzlete buktatta le a miniszterelnököt

Fotó: HVG360

Páncélozott harci járműveket vásárol egy török gyártótól, a Nurol Makinától a magyar Honvédség.




 

A HVG értesülése szerint azonban nem közvetlenül az állam lesz a vevő, hanem egy magyar közvetítő cégen keresztül jön létre az üzlet.

 

A végső fázisában járó ügylet értéke nagyjából 3,5 milliárd forint. A lap szerint egy-egy ilyen jármű ára felszereléstől függően legalább félmilliárd forint, vagyis összesen 6-7 darab érkezhet.

 

Másfél évvel ezelőtt új vállalkozást alapított az évente 10–20 milliárd forint profitot termelő építőipari vállalat, a Duna Aszfalt tulajdonosa HT Division néven.

 

Az üzletet lebonyolító, HT Division nevű cég felerészben a Duna Aszfalt tulajdonosáé, Szíjj Lászlóé, aki egyben Mészáros Lőrinc üzlettársa. Felerészben pedig azé a Suat Gökhan Karakus török üzletemberé, aki alapító ügyvezetője volt az AMX Nador House Hungary Kft.-nek, melyben 2015–2016-ban a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, a BDPST is tulajdonos volt.

Karakus a mai napig tulajdonos-ügyvezetője a Dunakeszin működő Ege Tile Kft.-nek, amely az Adnan Polat-csoport burkolólapgyártó cégének a leányvállalata, de részt vett annak a vállalatcsoportnak a kialakításában is, amely napelemparkokat épít Magyarországon.




 

Mindemellett az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló török üzletembernek, Adnan Polatnak is dolgozik.

 

Honvédségi körökben már jó néhány hónapja nyílt titok, hogy Törökországból érkeznek páncélozott harci járművek Magyarországra. Azt azonban csak a legbelső körök tudhatták, hogy ezeket az eszközöket nem közvetlenül az állam vagy annak valamelyik intézménye, például egy állami hadiipari vállalat veszi meg a török gyártótól, hanem egy magyar–török vegyesvállalaton keresztül érkeznek, amely cég ráadásul a lehető legközelebb áll a magyar miniszterelnökhöz.

Forrás: EuroNews / HVG | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top