Politika

Orbán egyes számú üdvöskéje szembe köpött minden magyar kisnyugdíjast

Fotó: MNO

Mindig lehet nagyobb számot mondani – mondta Novák Katalin az ellenzék nyugdíjemelési javaslatáról.





Törvényjavaslatot dolgoztak ki az ellenzék pártok a nyugdíjemelés számításának új módszeréről. A jelenlegi rendszerben az állam mindig a jövő évre tervezett infláció mértékével emeli a nyugdíjakat, ami 2020-ban 2,8 százalék, vagyis ilyen emelésre számíthatnak a nyugdíjasok.

 

Azonban a valódi infláció mindig meghaladta a tervezettet, vagyis a garantált novemberi nyugdíjkorrekcióig a nyugdíjasok hitelezik az államot – szólnak az ellenzéki kritikák, valamint a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeti is ezt kifogásolják.

 

Az ellenzéki javaslat szerint nem csak az inflációt, hanem a bérek emelkedését is figyelembe kellene venni a nyugdíjemelés megállapításának, ami alapján 5,6 százalékos lehetne a jövő évi nyugdíjemelés a 2,8 helyett.

 

“Mindig lehet egy számnál egy nagyobb számot mondani. Mondj egy számot: 10. Én azt mondom, 11, és én nyertem. Ezt a játékot el lehet játszani. Az ellenzék tét nélkül mondja azt, amit mond, hiszen nincsenek kormányzás közeli pozícióban. Amikor nekik lehetőségük volt, hogy a nyugdíjasoknak adjanak, akkor ők nem adtak, hanem elvettek, emlékszünk rá, hogy a 13.havi nyugdíjat megszüntették”




 

“Mi 2010-ben azt az ígéretet tettük a magyar nyugdíjasoknak, hogy megőrizzük a nyugdíjak reálértékét. Amit 2010-ben meg tudtak vásárolni a nyugdíjukból, ugyanazokat a termékeket, szolgáltatásokat 2019-ben is meg tudják vásárolni” – mondta a Hír TV-nek pénteken Novák Katalin szociális és családügyi államtitkár, kifigurázva az ellenzéki javaslatot.

Hozzátette, hogy a kormány azt garantálta a nyugdíjasoknak, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, ezért maradnak az inflációkövetésnél, de arra érdemben nem reagált, hogy miért 11 hónapig tart, hogy az állam a valós inflációt kövesse.

Forrás: Hírklikk | Balramagyar




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top