Politika

Rejtélyes üzenetet küldött Orbán Viktor Borkai Zsoltnak élő műsorban: mit jelenthet?

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán Viktor péntek reggel a szokásos rádióinterjúját adta a Kossuth rádión, ahol rejtélyes üzentet címzett Borkai Zsoltnak, a szex- és korrupciós botrányokba keveredett polgármesternek, aki hosszú évekig a Fidesz egyik legnagyobb gyöngyszemének számított.




„Jó lenne, ha minél hamarabb túl lennénk ezen” – vezette fel a miniszterelnök a botrányról gondolt véleményét.

 

Néha „becsúszik ez-az, hiába küzd ellene az ember. Ha rosszat tettél, el kell ismerni”, bocsánatot kell nyerni és elégtételt adni, „és akkor az ember felszabadul, ide kellene eljutni” – mondta Orbán, jelezve, hogy még nem tart itt az ügy.

 

„A győriek meghozzák a döntéseket, hogy az ország ne csak túl legyen, hanem azzal az érzéssel legyen túl, hogy az történt, aminek történnie kell” – mondta, ezek szerint arra utalva, hogy még további döntések várhatók, de azt nem mondta, hogy ez Borkai lemondását és ezzel új választás kiírását jelentené-e. Ez azonban nem kizárt, a polgármester-választáson 644 szavazattal alulmaradt közös ellenzéki jelölt új választást íratna ki – ez a Fidesznek is lehetőséget adna arra, hogy saját jelöltet állítson Borkai helyett, amire a szexvideó nyilvánosságra kerülése után már nem maradt ideje.

A DK-s Glázer Tímea, Borkai Zsolt ellenfele az alábbi felhívást intézte a győriekhez:

“Kedves Barátaim! Tisztelt Győriek!

Borkai Zsolt szégyent hozott Győrre és a győriekre. Tegnap azt jelentette be, hogy kilép a Fideszből, mert nem akar morális hátrányt okozni a pártjának. Vagyis Borkai lemosná a szégyent, amit a Fidesznek okozott, de nem mossa le a szégyent, amit a városunknak okozott. Borkainak fontosabb a Fidesz, mint Győr, fontosabb neki Orbán Viktor, mint a győri polgárok.




Borkainak távoznia kell Győr éléről!

BORKAI ZSOLTNAK LE KELL MONDANIA!

Aláírásgyűjtésbe kezdünk, amihez mindenkire szükségünk van.
Kérlek segíts nekünk, ha te is le akarod mosni a szégyent a városunkról.
Privát üzenetben vagy a DK győri irodáján ( Győr Mester út 1.) jelentkezz segítőnek.

Köszönöm szépen!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top