Politika

Elég a mellébeszélésből! Kipakoljuk Polt Péter vagyonát, és megmutatjuk, min borulhat a rendszer!

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

A legfőbb ügyész személye sérthetetlennek tűnik, és a sajtó sem boncolgatja részleteiben Polt Péter vagyoni helyzetét, azonban fontos tudni, hogy hivatala révén beleláthatunk pénztárcájába, ezáltal pedig nagyon is fontos összefüggésekre bukkanhatunk.




Az Ellenszél megvizsgálta Polt Péter vagyonnyilatkozatát, amelyből kiemelünk néhány elemet.

 

A legfőbb ügyész hat ingatlant tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, amelyekben tulajdonos vagy társtulajdonos. Ügyészi illetménye mellett egyetemi oktatói tevékenységéből származott pluszjövedelme: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől 6,6 millió forintot kap évente, esetenként kap a vizsgáztatásért 26 ezer forintot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől, jogi szakvizsgáztatásért 66 ezer forintot az Igazságügyi Minisztériumtól, míg a jogtárakat üzemeltető kft.-től jogdíj címén esetenként egymillió forintot.

Házastársával közös Opel Mokkája mellett megvan még neki 2016-ban vásárolt vitorlás kishajója is, amelynek felerészben tulajdonosa.

 

A legfontosabb eleme azonban Polt vagyonnyilatkozatának egy luxusingatlan.

 

Polt ingatlanjai – Ellenszel.hu

 

A Népszabadság még 2016-ban szúrta ki, hogy Polt Péter a feleségével együtt megvett egy „Örökpanorámás luxusingatlanként” hirdetett lakást Balatonfüreden, egy, a tó partján felhúzott, két épületrészből álló apartmanházban. Az ingatlannak wellness részlege is van fedett medencével és szaunákkal, valamint pihenőligettel. A sajtóban megjelent hírek szerint a 62 négyzetméteres lakásért a hozzá tartozó 6,7 négyzetméteres terasszal 70 millió forintot fizettek Polték, de a legfőbb ügyész szerint a vételár kevesebb volt.

 

Az Átlátszó kíváncsi volt arra, hogy kik költöztek be Polték mellé a luxus appartmanházba, ezért a tulajdoni lapok alapján megnézte az A és a B épületrész lakóit is.




 

Utóbbiban szerepelt a győri, jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán, aki a városi önkormányzattal és a Fidesz parlamenti frakciójával is szerződéses kapcsolatban állt.

 

Rákosfalvy Zoltán pedig nem más, mint a Borkai-féle szexhajón szereplő üzletember, a Fidesz-polip kaszinókoncessziókat nyert “csápja”.

 

Polt Péter vagyona nyilvános, ahogy az az érdekes egybeesés is, hogy épp ott bérli azt a bizonyos ingatlant, ahol Borkai orgiapartnere. “Sajnos” ez a nyilvánosság átka, Polt úr!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top