Politika

Orbán megszólalása: “mi az ajtót Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak ajtót mutattunk!”

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A mai napon Putyin ismét megbénította a fővárost. Orbán még panaszkodott is neki arról, hogy Budapest ugyan valóban szép, viszont a Fidesz elvesztette az önkormányzati választást.




Orbán Putyin felvetésére, miszerint Budapest minden időben gyönyörű, azt válaszolta:

“Valóban szép, mi viszont éppen most vesztettük el az önkormányzati választáson. Két európai főváros volt, ahol nem baloldali volt a városvezetés, Madrid és Budapest. Most már csak Madrid maradt”

 

Egy másik Orbán-idézetet is felemlegetnénk, amely aktuálisabb nem is lehetne:

“Mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy ezek a dolgok visszamásszanak az ablakon.

 

Merthogy Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség és az elszámoltathatóság hiányzik, ami maradt, azok az intézmények.

 

A fiatalok továbbra tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy Magyarországot erről az útról letérítsék, ne váljunk a Gazprom legvidámabb barakkjává. ”




(Orbán Viktor, 2007)

 

Ezen az idézeten kellene inkább a miniszterelnöknek elgondolkodnia, mielőtt beengedi azt, akinek annak idején ajtót mutatott…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top