Politika

Mindenki látja a bajt csak Orbán nem: volt minisztere üzent neki

Pestibulvar.hu

Boros Imre, az első Orbán kormány tárcanélküli minisztere üzent a kormányfőnek a Magyar Nemzet hasábjain. Mondatai azért is érdekesek, mert ő jelenleg is a kormány egyik kedvenc közgazdásza, rendszeres szereplője a HírTV-n futó egyik Bayer műsornak.




 

A Magyar Nemzet hasábjain két, a gazdaság állapotáról szóló örvendezés közben azért elejt egy igen fontos mondatot, amikor arről van szó, hogy mekkora a vásárlőereje a lakosságnak: “Az egyik lehetőség ez ügyben

A KÖZSZFÉRÁBAN VÉGREHAJTANDÓ ÉSZSZERŰ BÉREMELÉS VOLNA, DE AKÁR A NYUGDÍJAKNÁL IS VÉGRE LEHETNE HAJTANI BIZONYOS KORREKCIÓT .”

 

Aki látott már vele beszélgetést a HírTV-n, az tudja, hogy Boros Imre nem tartozik a lángelmék kategóriájába. Ennek ellenére már ő is látja, hogy bizony béremelésre van szükség az egészségügyben, az oktatásban, az önkormányzatoknál, és nyugdíjemelésre is szükség van.




Ráadásul minderre meg is van a fedezet, mert az állam az előző év ugyanilyen időszakához képest 1100 milliárd forinttal több adót szedett be, ami rekord összeget jelent. Tehát pénz lenne rá, de Orbán mégsem az embereknek akarja adni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top