Politika

Hatalmas a baj, milliókat érint: válsághelyzet van a MÁV-nál, ahol bármikor bekövetkezhet egy tragédia

balramagyar.hu

Sajtótájékoztatón ismertette a vasúti közlekedés válsághelyzetének megoldásáért vállalt programját a Magyar Szocialista Párt.





„HA AZ ÖSSZES VASÚTI TÁRSASÁGOT NÉZZÜK, A MUNKÁBÓL HIÁNYZÓK SZÁMA NAPI SZINTEN ELÉRI AZ 1500 FŐT.EZ AZT JELENTI, HOGY OLYAN VÁLSÁGHELYZET VAN A MÁV-NÁL, AHOL BÁRMIKOR BEKÖVETKEZHET EGY TRAGÉDIA”

– ismertette a probléma hátterét Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő a Magyar Szocialista Párt budapesti sajtótájékoztatóján.

 

„Ma már nem csak az oktatásban és az egészségügyben van válsághelyzet Magyarországon, hanem válsághelyzet van a tömegközlekedésben is” – idézte fel Bangóné Borbély Ildikó az augusztus 9-én történt Intercity karambolhelyzet kialakulását, és a munkavállalók védelmében kiemelte: „(…) ez nem a dolgozók felelőssége”.




„A dolgozók túl vannak terhelve, a dolgozók túl vannak dolgoztatva, mert egy olyan kollektív szerződés köti őket, ahol bármikor munkára rendelhetik be őket, még akkor is, amikor a pihenőidejüket töltik. Ez nem megoldás!” – mondta. Ezután rámutatott, hogy az MSZP a probléma alapját az igazságtalanul alacsony fizetésekben látja és orvosolná.

 

A politikus elmondta, hogy a vasútnál már 2015-ben jelezték, hogy ilyen munkaerőhiány mellett is 2019 év végéig körülbelül 4000 dolgozó vonul majd nyugdíjba. A kormányzat azonban szerinte nem hajlandó ezekről a problémákról beszélni. Az üggyel kapcsolatban, az MSZP nevében Bangóné írásbeli kérdést intézett Palkovics miniszterhez, és ebben felszólította a problémák kivizsgálására.

„Akkor is a munkavállaló viszi el a balhét, amikor a Verseny utcában, a Keleti pályaudvar mellett gyalázatos körülmények között, 5 négyzetméteres előtető alatt megpróbál egy intercitynyi utas behúzódni a szakadó eső elől, vagy a 40 fokos hőség elől ” – mondta Komjáthi Imre, a párt alelnöke.

 

„Akkor is a melósnak kell elvinni a balhét, amikor Hatvanba megérkezik a kassai Intercity, és 10 buszra való utas próbál meg 5 buszra felszállni, és az az egyszem jegykezelő próbálja állni a sarat annyi havi fizetésért, ami a MÁV vezérigazgatójának egy napi keresete” – tette hozzá.

 

A „jó magyarságára” büszke kormányról Komjáthi Imre kifejtette: „A kormány és a kormány tagjai pedig annyira nem jó magyarok, hogy ne akasszanak rabszolgatörvényt a dolgozók nyakába. Annyira azért nem jó magyarok, hogy olyan bért biztosítsanak a magyar dolgozók számára, amiből tisztességgel megélhetnének, és ne kullognánk most már a románok után is! Annyira azért nem jó magyarok, hogy ne a dolgozókkal vitessék el a balhét, hanem tisztességgel, felelősséggel kiálljanak, és vállalják azt, amiért megválasztották őket, hogy megvédik a magyar dolgozókat” – sorolta a szocialista politikus.




„A Magyar Szocialista Párt következetesen kiáll a magyar dolgozók mellett. Támogatja a szakszervezetek törekvéseit, kollektív harcát azért, hogy végre-valahára ebben az országban megbecsüljék azokat az embereket, akik ezért az országért dolgoznak, akik ezt az országot működtetik” – ismertette a párt munkavállalók melletti elkötelezettségét Komjáthi. Végül a párt nevében az alelnök felszólította a felelős vezetőket, hogy dolgozzanak meg a pénzükért, álljanak ki és vállaljanak felelősséget „azért a helyzetért, amit ők állítottak elő azzal, hogy létszámhiány van, elmenekülnek a dolgozók az országból, és hogy alacsony bérért kell dolgozniuk.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top