Politika

Farkasházy nem fél! – Legfrissebb írásában keményen beleállt Orbánba és Poltba is

balramagyar.hu

1849 és 1945 után ma 63 éve, hogy 1956. november 4-én harmadszor is bejöttek az oroszok, de korántsem azért, hogy felszabadítsanak és további 35 évig itt maradtak. S megint itt vannak a spájzban…1849 és 1945 után ma 63 éve, hogy 1956. november 4-én harmadszor is bejöttek az oroszok, de korántsem azért, hogy felszabadítsanak és további 35 évig itt maradtak. S megint itt vannak a spájzban…, egy olyan ember jóvoltából, aki folyamatos komcsizásból teremtette meg a hatalmát, holott korántsem határozták meg úgy az életét, mint nekünk, ez előtte lévő generációknak.




 

Ám miközben a Zeneakadémián megint elmondta szokásos közhelyeit, végig csak az összezavarodott arcát néztem, amin látszott, hogy október 13-án, közel tíz év után végre először nyolcat számoltak rá. Ne feledjük el e tekintetet, mert a tíz több a nyolcnál és 2022-ben közel kerülhet hozzá. Addig is olvassák el ezt a képzelt belső monológot, ami egyúttal előzetes a szerdai Hócipőből, ahol további tíz képet láthatnak róla.

 

GONDOLATOK A HANGTÁRBAN

De hisz fél ház sincs! Holott öt busz megtöltené! A Pancho Arénában többen vannak, ha a Paks vagy a Kisvárda jön! És ez az öreg karmester meg az trombitás is milyen rémülten néz, nem számítva a vonósokat! De hát én csak meg akarlak simogatni titeket!

 

S a többiek is micsoda gyászhuszárok ott lenn a sötétben! Schmitt Pali, Makrai Kati, Kovács Zoli, Bencsik Andris, a nemokos Domokos, a kis Lomnici apja, olyan savanyú pofát vágnak, mintha a főtárgyalásomat látnák!

Legalább Dörner, Nemcsák és a Szamóca mosolyogna, elvégre színészek! Nem kiadtuk, hogy győztünk? Hát legalább itt lássam!




 

Szijjártó Peti megmondta már a Bálnában, hogy úgy látja, narancsba borult az ország. Illetve én látom úgy, márpedig amit én látok, azt ő is látja, miután közöltem vele. Ha a Borkai nem támad meg hátulról, most Te Deumot tarthatnánk!

 

Mondtam, hogy jobban fújják fel azt a kispesti ügyet, már rágalmazni se tudunk? Akkor valóban vége a világnak.

Felköttetem a lord-majort, ha bosszant bármi nesz! Hogy én miket tudok. Illetve dehogy köttetem fel, szépen meglapogattam a Bálnában, s azt is el fogom mondani a rádiómban, hogy arcátlanság őt együtt kitüntetni Demszkyvel! Ez egy koszos, büdös, bűnözéssel telített város volt alatta, méltatlan rá, hogy az ország fővárosa legyen! A bűnös város egyszerűbb lenne, de még összetévesztenek Horthyval. Amúgy miért ne? Kár, hogy nem volt szobra a Kossuth-téren, most visszaállíthatnánk azt is.

 

Ezzel az Adriával vigyázni kell, az olajos Zsolti se nyaralhat ott, még letartóztatják, kedves szaúdi szomszédomat, Pharaon professzort is kilesték, amikor kikötött mellé a Lőrinc, hát nem tudtak máshol üzletelni?

 

Ez meg nem veteti le az uniós pénzekkel kitömött prostijai szemüvegét, hogy ne tudják a belé rejtett kamerával felvenni az ügyvédje dákóját? Meg a lyukas zokniját? Miért nem vette le, mitől félt, hogy fölfázik? Miközben páros talajgyakorlatot mutat be? Meredten nézte velem együtt az összes hívem! Annyit lophattak, amennyit akartak, erre rám hozza ezt az arcátlan Karácsonyt?

 

S elbukik Pécs, Miskolc, Szombathely, Tatabánya, Dunaújváros, Hódmezővásárhely is? Ennyi végvárat utoljára a török alatt vesztettünk! De Eger még akkor is megmaradt! Nem elég, hogy ezzel az uniós bandával kell szavaznom kedves barátom, Erdogan ellen?

 

Sebaj, majd elnézést kérek tőle, de ezt is milyen rosszul egyeztették, november hetedikén jön ide! Még jó, hogy Putyin nem negyedikén, egy fotóst sem engedünk be, már a miénken kívül! Oly titkosak lesznek a tárgyalások, hogy még én sem tudom majd, miről lesz szó, de a lobbistájuk, Bolla úr lelkére kötöttem, hogy 300 kémnél több nem jöhet a bankjukkal. A kipcsakokkal is kiröhögtek! Pedig az Árpi és a Tóni is azt mondta, hogy ez tuti bejön, imádni fogják! Nem kéne őket is elcsapnom? És a szépségversenyeket is odaadni a Rasinak, ha már nála van a pesti divat?

 




Ezt a Lőrincet meg becsapta valami nigériai álbiztosító több mint egymilliárddal. Nem hallott sosem az ottani dollárfestőkről? Hát hülye ez? Lényegében igen, azért választottam őt.

 

Sajnos se atlétikai vébét, se kézilabda EB-t nem rendezhetünk, ha a főváros nem akarja, Róma polgármestere is egy perc alatt megfúrta az olimpiát. Akkor most bülbülszavakkal szólok továbbra is ehhez a nyikhaj felkapaszkodott kis politológushoz. Már nem a termetére gondolok. Hátha nem tudja, hogy mint Rodolfónak, nekem se a számat, hanem a kezemet figyeljék. Ezt persze nem mondtam a nagyköveteknek, mert igencsak félreértették volna, csak azt, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok.

 

De kitől idézzek ma? Karácsony nácinak és kollaboránsnak nevezte Wass Albertet, akkor a végén majd tőle valamit: Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!

Amíg el nem adja az apám. És csak 56-ról fogok beszélni, abba nem köthetnek bele. Remélem, azért Dózsa László nem ül itt!

 

Azért ez mégis nagy ruha volt vasárnap, a horvátoktól nem kaptunk ki ilyen csúfosan, még mindig gyászos pofával figyelnek, ha egyszer elkezdenek kételkedni abban, hogy itthon verhetetlen vagyok, akkor vége a világnak, mert még valamelyik elkezd súgni az ellenzéknek, hogy mentse a bőrét.

 

Azért választottam csupa sáros alakot, az egyik doktorit hamisított, a másik letelepedési kötvényekkel üzérkedett, a harmadik az anyja nevén tart disznókat, a negyedik dupla áron épít mindent, az ötödik az összes rokonát kitömte alapítványi suskával, a hatodik annyit lop, hogy nem merek vele kezet fogni, mert még azt is hazaviszi egy jövendő körmenetre! Már csak nyolcvanas IQ alatt bízok mindenkiben, azért van Kósa, Budai, Tállai, Németh Sziszi, Farkas Flóri, s ezért küldtem haza Lázárt.

 

A rendszert pedig kétévente átnevezem, addig is elvannak, amíg megfejtik, hogy mi a polgári kormányzás, a NER, a centrális erőtér, az illiberalizmus meg a keresztény szabadság.




 

Azért én is öregszem, Graz is egyre messzebb van, s nemhogy nem focizok, már a lábfejemet se látom évek óta, ha lenézek, szerencsére a korlátlan hatalom iránti örök sóvárgás konzervál, azért tudott olyan sokáig maradni Franco, Tito, Mao, Kim, Fidel és Mugabe is. Nem beszélve Ho apóról! Leszek én is a nemzet apója? Amilyen ostobák, ezek engedik, mind a társaim, mind az ellenzék. A legrosszabb formámban is zsebre vágom őket. Elvégre üres, minden a szomszédnál van. Csak Poltnak ne essék semmi baja! Hogy is mondta Napóleon a nagy piramis előtt? Katonák, négyezer év tekint le rátok! Peti nélkül ránk is legalább annyi.

Farkasházy Tivadar | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top