Politika

Tarlós kitiltatta az ülésteremből, de Karácsony visszahozta: mi az?

Kép forrása - MTI/Balogh Zoltán

Ahogy az elmúlt hetekben több kerületben, úgy ma a fővárosi közgyűlésben is megjelent az Európai Unió zászlaja.




2011-ben, éppen akkor, amikor Magyarország lett az EU soros elnöke, Tarlós István úgy döntött, hogy a Fővárosi Közgyűlés üléseiről eltávolíttatja az uniós zászlót. Az ATV szerint Tarlós azt mondta, hogy „egy nemzetnek elég egy lobogó”. Aztán hozzátette, hogy hogy a Városháza kapujában áll egy uniós zászló, akkora, amekkorába egyébként az egész ellenzéki frakciót is be tudná csomagolni.

 

Amikor később az ellenzék részéről megkérdezték, hogy hol van az uniós zászló, Tarlós azt mondta, hogy mosásban. Az ellenzéki képviselők erre reagálva áprilisban becsempésztek az ülésterembe az uniós zászlót, de Tarlós azzal fenyegette meg őket, hogy „az önök által ideerőszakolt zászlókat a rendészek el fogják távolítani a szünetben, merthogy a termet hogyan díszítjük, azt nem önök döntik most el”.

Amíg a Fidesz az EU ellen hergel, addig az ellenzék szorgosan építgeti az Unió imázsát, nem haszontalanul, hiszen Magyarországon kimagaslóan nagy az aránya a tagságot pártolóknak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top