Politika

Folytatódik a tisztogatás – Megvan Polt Pétert újabb áldozata

Pestibulvar.hu

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt vádat emelt Demeter Márta LMP-s parlamenti képviselő ellen.

 




A vádiratban azt írják, hogy Demeter 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként szerzett tudomást a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról, melyeket Facebook oldalán azzal a megjegyzéssel tett közzé, hogy a Magyar Honvédség Orbán Viktor lányát szállította törvénysértő módon.

 

Egyrészt ez a közlés valótlanságot tartalmazott, de emellett az ügyészség szerint, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve adott ki nem nyilvános adatokat.

VÉGÜL AZ LMP-S PARLAMENTI KÉPVISELŐT A FIDESZ FRAKCIÓJA FELJELENTETTE, MOST PEDIG A LEGFŐBB ÜGYÉSZ INDÍTVÁNYÁRA AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELFÜGGESZTETTE DEMETER MENTELMI JOGÁT.

 

Demetert gyanúsítottként hallgatták ki az üggyel kapcsolatban, de ő nem tett vallomást. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a képviselő az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekményt, akkor ítéljék őt kétmillió forintos pénzbüntetésre, aki mint országgyűlési képviselő legsúlyosabb esetben akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top