Politika

Kálmán Olga megszólalt Erdogan látogatása kapcsán – eddig ez viszi a prímet

Kép forrása: Kálmán Olga Facebook oldala

Kálmán Olga egykori televíziós műsorvezető és a DK által támogatott főpolgármester-jelölt is megszólalt a török elnök látogatása miatt kialakult budapesti káosz kapcsán.

A Facebook kiírását változtatás nélkül tesszük közzé:




 

“Tisztelt Kormány!

Azt lehet már tudni, hogy Kim Dzsong Un mikor látogat el Budapestre?

 

De addig is, amíg az újabb cimbora nem teszi tiszteletét nálunk, lenne itt pár megválaszolandó kérdés:

 

1. Személyesen Erdogan elnök kérte, hogy a kedvéért helyezzék zár alá országunk fővárosát, az itt lakókat tereljék metró aluljáróba, vagy éppen ne engedjék le őket oda?

2. Ha ő kérte, valaki magyar illetékes szó nélkül teljesítette?

3. Ha nem ő kérte, akkor „mi” akartunk így tisztelegni a nagysága előtt?

4. Magyarul: ennek a tegnapi őrületnek ki a felelőse?

5. Ha Erdogan elnök más országba látogat (ahol még fogadják) ott is hasonlóképpen zár alá helyezik a fővárost, az éttermekből kiküldik a vendégeket, az ottélőket nem engedik ki a lakásaikból, vagy nem engedik őket haza?

6. Ha Erdogan elnök Ankarában A-ból B-be közlekedik, ott is embermentes utcákat biztosítanak neki, vagy náluk már mind lecsukták az elnökre veszélyt jelentőket, az őt kritizálókat?

7. Ha máshol nem csapnak ilyen háborús készültséget, akkor ez azt jelenti, hogy Magyarország különösen veszélyes hely? Netán tele potenciális merénylőkkel?




8. Úgy tudjuk Erdogan nem haveri látogatásra ugrott be, hanem hivatalosan járt Magyarországon. Ha tényleg hozzánk, magyarokhoz jött, akkor minimum jogunk van tudni, hogy mi indokolta és ki hagyta jóvá a főváros és az abban élők, dolgozók karanténba helyezését egy dolgos hétköznapon.

 

Szóval, tényleg tessenek időben szólni, ha a képen látható, előszeretettel lóháton közlekedő, nagy ember látogat el hozzánk, mert lehet, hogy az ő kedvéért a mókusokat is össze kell majd fogdosni a budai hegyekben…”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top