Politika

Demokrácia, de azért a rendőrök szóltak az étteremben, hogy 30 percünk van befejezni az evést

Avagy Budapesten járt Erdogan, ami miatt a fél városban káosz alakult ki. Az Andrássy úton vacsorázni vágyók így szívtak.




 

Már a vacsorához vezető út sem volt könnyű, ugyanis előbb a fonódó villamosról szállítottak le a Lukács fürdőnél, majd a Margit híd budai hídfőjénél kiderült, hogy már a 4-6-os se jár, így több száz ember sétált át egyszerre a hídon, hogy fel tudjon szállni a Jászai Mari tértől közlekedő villamosokra. Kis késéssel, de megérkeztünk az étteremhez, ahol rendeltünk, majd az előétel után a betérő két rendőr azt mondta, nagyjából harminc percünk van, addig vagy befejezzük a vacsorát és távozunk, vagy onnantól másfél órán át nem megyünk sehova. Az Andrássy út egyébként aznap már másodszorra szívta meg, délelőtt már egyszer kiürítették Recep Tayyip Erdogan török elnök miatt.

 

Mivel nem terveztük, hogy onnantól kezdve még két órán át szeretnénk egy helyben ülni, gyorsan belapátoltuk a forró főételt, előre kikértük a számlát, mondván, minden perc számít, majd távoztunk, de hiába telt el harminc perc, rendőröknek nyoma se volt. Emiatt kíváncsiságból betértünk a szemközti cukrászdába, de előtte megkérdeztük a személyzetet, tudnak-e arról, hogy őket is érinti-e a lezárás, majd amikor azt mondták, nincs tudomásuk róla, leültünk és vártuk. Nagyjából a desszert felénél jártunk, amikor újra két rendőr jelent meg, akik közölték: tíz percünk van elhagyni a cukrászdát, ha nem tesszük, másfél óráig itt kell maradnunk. Hiába végeztünk rekordsebességgel az étellel, a kisföldalattit és a 4-6-ost már így is buktuk, így a Jókai téri kordonokon keresztül elhagytuk az Andrássy utat.




 

Azt egy szervezőtől tudtuk meg, hogy azért tart kilencven percig a lezárás, mert eddig tart, amíg a teljes konvoj áthalad rajta. Addig pedig se ki, se be, teljesen mindegy, hogy valaki enni szeretne egyet, foglalása van az egyik környező színházba vagy ott lakik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top