Politika

Megismételt választások: felmosták a Fidesszel a padlót

A vasárnapi, megismételt önkormányzati választás az ellenzék erősödését hozta. Komlón 31 szavazat döntött végül a polgármesteri címtől, míg az eredetileg jobbikos jászberényi jelölt 14 szavazatos előnyből egy hónap alatt több ezreset csinált. Hadházy Ákos szerint vége a mutyiknak Szekszárdon.




 

Jászberényben Budai Lóránt, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje lett a polgármester 8327 szavazattal, a második helyen végzett fideszes Szabó Tamás 4569 szavazatot kapott. Az eredetileg jobbikos politikus október 13-án mindössze 14 szavazattal nyert.

 

A választás megismétlésére azért volt szükség, mert Szabó Tamás fellebbezést nyújtott be a helyi választási bizottság eredménymegállapító döntése ellen, a területi választási bizottság pedig az indítványnak helyt adva megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, amelyek a választópolgárok akaratát és a választás eredményét is befolyásolhatták. E döntés ellen Szabó Tamás és Budai Lóránt is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de azokat a Szegedi Ítélőtábla elutasította.

 

Az eredmény ismeretében Budai Lóránt a következőket írta ki a Facebook-oldalára: “Köszönöm a bizalmat, Jászberény! Büszke vagyok az itt élőkre, amiért megmutatták, hogy a jászok egy büszke, öntudatos nép, amelyet nem lehet zsarolni, fenyegetni és szabad választásában korlátozni. Boldog vagyok, hogy holnaptól már polgármesterként szolgálhatom szeretett városunk minden polgárát!”

 




Szekszárdon mind a két körzetet megtartotta az ellenzék, az Éljen Szekszárd (ÉSZ) Egyesület jelöltjei nyertek. A két körzet eredményét támadta meg a Fidesz: az egyikben 15, a másikban 16 szavazattal maradt alul a jelöltjük. A választást a Pécsi Ítélőtábla döntése szerint azért kellett megismételni, mert október 13-án az ÉSZ jelöltjei többször megjelentek a szavazóhelyiségekben, ami ellentétes a választási eljárásról szóló törvénnyel.

 

Amennyiben a fideszeseknek sikerült volna fordítaniuk, úgy visszaszerezték volna a testületi többséget, amely októberben az ellenzékhez került. Ám a 2. számú választókörzetben az ellenzéki Csötönyi László 83 szavazattal nyert a fideszes Haag Éva előtt, a 8. sz. választókörzetet az ellenzéki Faragó Zsolt 76 szavazat különbséggel nyerte. A településen a kormánypárti színekben induló Ács Rezső nyerte el a polgármesteri tisztséget.

 

Az eredményhez Hadházy Ákos szekszárdi illetőségű, független országgyűlési képviselő a következőket fűzte hozzá: „Nem véletlen, hogy a Fidesz nagyon megijedt, a többség birtokában minden vircsaftjukra rá fogunk látni, különösen az eddig masszívan titkolt városi cégek gazdálkodására. Nevetséges indokkal ismételtették meg a választást, de most már bele kell törődniük, hogy vége a következmények nélküli mutyiknak”.

 

Komlón a város polgármestere Polics József végül 31 szavazatos előnnyel tartotta meg székét. A választást a 13. számú szavazókörben kellett megismételni, ahol a Polics előnye 145 szavazat volt ellenzéki kihívójával, Ferenczy Tamással szemben. Ezúttal 60 szavazat volt már csak a különbség, ez Ferenczynek nem volt elég a fordításra, viszont a körzetben induló momentumos Hidegkuti Szabolcs hat szavazattal el tudta hódítani a mandátumot a korábbi nyertes Orsós Ferenctől.




 

A testületben így tovább nőtt az ellenzéki fölény, és mind a két érintett megerősítette a hvg.hu-nak, hogy a jövőben Ferenczy alpolgármesterként dolgozik tovább Polics mellett.

 

Az eredmények alakulását korábbi cikkünkben kísértük végig, míg a részvétel alakulásáról azt írtuk: Szekszárdon nagyjából megegyezett az október 13-án tartott választáséval, Komlón a 13. számú választókörzetben nagyjából 15 százalékkal magasabb volt, mint legutóbb. Akkor 506-an jelentek meg a szavazóhelyiségekben, míg most fél hétig 572-en. Jászberényben ugyanakkor fél hétkor már elérte a 60,22 százalékot a részvételi arány. A városban önkormányzati választáson még soha nem volt ilyen magas ez a szám. Október 13-án a választók 43,81 százaléka járult az urnákhoz.

 

A Baranya megyei Pettenden a független Lakatos Sándor nyerte a megismételt polgármester-választást. A település jegyzője, Fitos Harri Gábor elmondta: 134-en vettek részt a szavazáson és közülük 71-en támogatták Lakatos Sándort, 59-en pedig Simon Sándort, ezzel megfordult a megsemmisített októberi eredmény. A település 211 választópolgárából 134 élt a választójogával, négy szavazat érvénytelen volt.

 

A településen a területi választási bizottság azért ismételtette meg a polgármester-választást, a képviselő-választást és a roma települési nemzetiségi önkormányzati választást, mert az október 13-i választáson a névjegyzék zárásakor több mint kétszer annyi választópolgár szerepelt, mint annak készítésekor. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy sértette a választási eljárás tisztaságáról és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló alapelveket az, hogy számos választó a választási részvétel érdekében létesített lakcímet a településen.

 




A Veszprém megyei Litér polgármestere a független Varga Mihály lett. A település két szavazókörében Varga Mihály 533, Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) 527 szavazatot kapott összesen.

 

Az október 13-ai választást a Győri Ítélőtábla döntése alapján kellett megismételni kizárólag az egyes szavazókörben. A településen két szavazókör van, a kettes szavazókörben eredményes és érvényes volt az október 13-ai választás, így ott nem kellett megismételni a voksolást. Az egyes számú szavazókörben megtartott megismételt választáson Varga Mihály 291, Szedlák Attila 298 szavazatot kapott, hárman érvénytelenül szavaztak. A választási részvétel 66,89 százalékos volt.

 

A Somogy megyei Taranyban Szekretár Pál független jelölt nyerte a polgármester-választást; a településen vasárnap az 1-es szavazókörben meg kellett ismételni a szavazást. A szavazókörök összesített adatai alapján a győztes 287, míg szintén független vetélytársai közül Czink Attila 188, Ritecz István 111, Orbán György 8 érvényes szavazatot kapott. A polgármester-választás eredménye a sorrend tekintetében nem változott az októberihez képest.A település 925 választópolgárából 595 élt a választójogával, egy szavazat érvénytelen volt.

 

Tarany 1-es szavazókörében azért kellett megismételni a polgármester-választást, mert mozgóurna nélkül bonyolítottak le mozgóurnás szavazást, és egy olyan ember is szavazott, akinek nem volt választójoga. A területi választási bizottság ezért megsemmisítette a szavazókör polgármester-választási eljárását.

 

Az ugyancsak Somogy megyei Kisberényben Baloghné Varga Zsanett független jelölt lett a polgármester a vasárnapi megismételt voksoláson. A győztes 76, a szintén független Németh Sándorné 41, a Fidesz-KDNP jelöltje, Horváth Krisztián 3 érvényes szavazatot kapott. A 11 független képviselőjelöltből 4-en szereztek mandátumot. A kisberényi névjegyzékben szereplő 231 választópolgárból 120 élt a választójogával.

 

A választás megismétlésére azért volt szükség, mert a területi választási bizottság az október 13-i voksolás eredményét megsemmisítette és új szavazást rendelt el amiatt, hogy a községben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező választásra jogosultak száma a szavazás előtti hetekben.




 

Nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság vasárnap a Zala megyei Várföldén, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top