Politika

Rendkívüli: államcsődöt okozhat Orbán, belerokkanunk, mire ezt visszafizetjük

Pestibulvar.hu

GIGÁSZI, TÖBB MINT 700 MILLIÁRD FORINTNYI




büntetést vállalt be Orbán, csak hogy elsikálja Brüsszelben Mészárosék korrupciós ügyeit – ezt Jávor Benedek közölte a blogján. A Párbeszéd volt EP-képviselője bizottsági válaszokra hivatkozva arról ír, hogy a 2014-2020 közötti ciklus korrupciógyanús ügyei miatt kiszabott büntetések még az eddigi, brutálisan magas összeget is meghaladhatják,

JELENLEG MÁR 700 MILLIÁRD FORINT KÖRÜLI ÖSSZEGRE RÚGNAK.

 

A vita évek óta megy a magyar kormány és az Európai Bizottság között a brüsszeli pénzforrások felhasználása ügyében. Már tavaly ősszel is úgy nézett ki a dolog, hogy irdatlan összeget kell kifizetnünk, miután Brüsszel egy rakás projekt esetében megállapította, hogy szabálytalanul oszthatták ki az azokra folyósítandó pénzeket. Ami szinte biztossá teszi, hogy valóban történtek szabálytalanságok (értsd: alávaló, szégyentelen lopások), az az, hogy Orbánék úgy döntöttek, hogy

MÉG CSAK VITÁBA SEM SZÁLLNAK BRÜSSZELLEL AZ EGYES ÜGYEK MIATT, HELYETTE INKÁBB EGY AZ EGYBEN KIFIZETIK AZ AZOKRA KISZABOTT BÜNTETÉSEKET.

 




Lényegében tehát beismerték, hogy nem tudnák bebizonyítani, hogy nem lopták el az azokra szánt összegeket. De ez nem minden, még csak nem is ez a legfelháborítóbb az egészben, hanem az, hogy a cechet természetesen nem az oligarcháikkal,

HANEM A MAGYAR ADÓFIZETŐKKEL FOGJÁK VISSZAFIZETTETNI!

 

A helyzet nagyon súlyos: egyéni szintre lebontva úgy fest, hogy mire mindent visszafizetünk, addigra minden magyar állampolgárnál

50 (!) EZER FT-TAL LESZ KEVESEBB!

 

Ez azt jelenti, hogy pl. egy négytagú családot közel negyedmillió Ft-tal károsított meg a Fidesz, és személyesen Orbán Viktor. Az az Orbán VIktor, ami minden plakáton a családok nagy barátjának hazudja magát.




 

Ha valami, na, ez a nettó hazaárulás. Köszönjük meg minden Fidesz-szavazónak!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top