Politika

Semjén Zsolt: “Demokraták, törvénytisztelők és korrektek vagyunk”

hirzona24.com

Az Európai Bizottság viszont megbukott, kizökkent a normalitásból, megtagadta keresztény gyökereit.




Tatán beszélt az EP-kampányban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, és úgy látja, az unió az Európai Bizottság hibás politikája következtében “kizökkent a normalitásból”,

megtagadta keresztény gyökereit,

a nemzeti szuverenitást és a családokat is. Amit az EU csinált, az inkorrekt, törvénytelen és antidemokratikus – mondta Semjén Zsolt, utalva az Európai Bizottság és Magyarország közötti jogvitákra a migráció ügyében. “Mi betartottuk a dublini és a schengeni szerződést, megvédtük határainkat és érvényt szereztünk a törvénynek” – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik megkérdezte saját népét, hogy akar-e bevándorlóországgá válni, kevert népességű országban élni.

“Mert demokraták, törvénytisztelők és korrektek vagyunk”.

 

A KDNP szerint a tengerbe fulladt migránsokért azok felelősek, akik felelőtlenül idehívták őket. “Az a korrekt álláspont, amit mi mondunk. Ne gyertek, mert nem tudunk és akarunk beengedni titeket, mert meg akarjuk őrizni a saját civilizációnkat és kultúránkat!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top