Politika

Kásler Miklós elismerte: “24 ezer haláleset lett volna megelőzhető”

hirzona24.com

A humántárcát vezető miniszter most Orbán Viktor kabinetje elé tárja maga programját. 1500 milliárdot forgatna az egészségügybe. Kásler Miklós ezzel nemcsak azt ismerte el, hogy alulfinanszírozott a szektor, de többek között azt is, hogy becslések szerint csak 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.




Ez pedig mindenki számára világossá teszi, hogy a kormány 9 éves egészségpolitikája durván elhibázott, sőt gyenge hazugságokra épülő.

Az emberminiszter most a Népszava információi szerint több frontot nyitó, tíz elemes “haditervvel” készül a lakosság egészségi állapotának javításának érdekében.

Komplex, szinte a teljes ellátórendszert megmozdító programjával, durva becslések szerint is 1000-1500 milliárdnyi közpénzt forgatna bele az egészségügybe. Az összeg nagyságát jól érzékelteti: ennyi pénzt költ egy év alatt összesen az egészségbiztosító a rendszer működtetésére, azaz gyógyszertámogatásra, valamint az alap-, szak- és kórházi ellátásra – írja a lap.

A dokumentum megállapítja azt is, hogy 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.

 

Vajon annak a 24 ezer embernek a családja, akik szerettüket vesztették el a kormány által elbagatellizált problémák miatt, annak mit mondana most Kásler Miklós és Orbán Viktor?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top