Politika

Tízmilliárd forinttal támogatja a kormány a ukrajnai magyar nyelvű iskolákat

hirzona24.com

A kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, valamint a nemzeti jelentőségű vajdasági magyar intézmények programjai és megkezdett beruházásai megvalósításához szükséges forrás biztosításáról döntött a kormány.




Az ezekről szóló kormányhatározatok a Magyar Közlöny hétfői számában jelentek meg.

A kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programjával kapcsolatos határozatban rögzítették:

a kormány egyetért, hogy kiemelten fontos a kárpátaljai magyar nyelvű intézményes oktatási rendszer megőrzése, ezáltal a magyar anyanyelvi oktatás biztosítása Kárpátalján.

 

Ennek érdekében a miniszterelnök általános helyettesének kell gondoskodnia a feladatok megvalósításáról, amelyekre

az idén 3 milliárd 560 millió forintot, jövőre 3 milliárd 510 millió forintot, 2021-ben 3 milliárd 15 millió forintot kell biztosítani a költségvetésben

– áll a kormányhatározatban.

 

A nemzeti jelentőségű vajdasági magyar intézmények programjaira és a megkezdett beruházások finanszírozására az idén 1 milliárd 620 forintot kell biztosítani. Jövő évtől pedig beépülő jelleggel 360 millió forintos forrásnak kell rendelkezésre állni a költségvetésben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top