Politika

Negyedmillió szavazót bukott a Fidesz a kormányellenes tüntetések óta

Fotó: MTI

A  ZRI Závecz Research Intézet január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatást – írja az Index.




A felmérésből kiderül,

DECEMBER ÓTA KÖRÜLBELÜL 250 EZER VÁLASZTÓPOLGÁRRAL CSÖKKENT A FIDESZ-TÁBOR. DECEMBER ELEJÉN MÉG 35 SZÁZALÉKON ÁLLT A KORMÁNYPÁRT A FELNŐTT NÉPESSÉG KÖRÉBEN, MOST CSAK 32 SZÁZALÉKON.

 

A Jobbik javított, 9-ről 11 százalékra nőtt a tábora, az MSZP és a DemokratikusKoalíció az előző hónapok eredményeit érte el most is, az előbbinek 7, utóbbinak 5 százalékos.

 

A Momentum 3-ról 4 százalékra nőtt, a Kétfarkú Kutya Párt 2 százalékról 3-ra emelkedett. Az LMP-nek harmadik hónapja stabil a pozíciója, a választókorúak között 3 százalékon. A Párbeszéd és a Mi Hazánk 1-1 százalékon. A pártnélküliek aránya változatlan, ezúttal is 32 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba.

A BIZTOS PÁRTVÁLASZTÓK KÖZÖTT A FIDESZ 48 SZÁZALÉKON, A JOBBIK 17, AZ MSZP 12, A DK 8, A MOMENTUM 5, TEHÁT A PARLAMENTBE JUTÁS KÜSZÖBÉT MEGUGRANÁK.

 

Az LMP 4 százalékon, küszöb alatt, ahogy a Párbeszéd (2 százalék) és a Mi Hazánk is (1 százalék).

 

A Fidesz-tábort elhagyók többsége szakképzett és diplomás, illetve 40 év alatti; a hűségesebb hívek az idősek és az alacsonyabb iskolázottságúak közül kerülnek ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top