Politika

Gyalázatos megszorítás jön az egészségügyben!

hirzona24.com

A minap megjelent a 2020-as és a 2021-es költségvetés sarokszámait kőbe véső kormányhatározat. Kemény számokkal: a kormány befagyasztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó költéseket, azaz a sok sebből vérző egészségügy kiadásait is. Komáromi Zoltán szerint ez gyalázatos, de teljesen tudatos lépés a kormány részéről.




Az Emminek 2019-re 3496 milliárd forintot terveztek be, 2020-ra 3 582 milliárdot, 2021-re pedig 3 478 milliárdot. Ráadásul jövőre és az után is 3 százalék körül lesz az infláció, vagyis reálértéken az Emmi kiadásai még brutálisabban fognak csökkenni. Ami persze annyiban nem meglepő, hogy az egészségügy és az oktatás a Fidesz-kormány mostohagyereke, 2010 óta mindkét terület finanszírozása folyamatosan csökken.

Ha valóban az Emmi lesz a 2020-as és a 2021-es költségvetés nagy vesztese, az Komáromi Zoltán szerint gyalázat. Az ismert háziorvos a Hírklikknek a kormányhatározatban szereplő számokat szomorúan úgy kommentálta, ebből feketén-fehéren kiderül, hogy a Fidesz-kormány eldöntötte: 2022-ig tönkreteszi az állami egészségügyet.

Kicsit a fenti számokról: Magyarország GDP-arányos egészségügyi kiadása a tervezett csökkentéssel Komáromi szerint az ideálisnak mondott 6,5%-hoz nemhogy közelíteni nem fog, hanem tovább csökken. A reálértéken mintegy 150 milliárdos forráselvonás ráadásul az összes, szociális kiadással összefüggő területet érinteni fogja, a GYES-től az ellátórendszeren át egészen a táppénzekig és az egészségügyi dolgozók béréig – mondja.

 

Márpedig ha nem lesz pénz bérfejlesztésre, akkor az orvos- és nővérhiány miatt végképp fenntarthatatlanná válik az állami egészségügyi rendszer. Összeomlani viszont ekkor sem fog – hívja fel a figyelmet Komáromi Zoltán. Minél hosszabbak lesznek ugyanis a várólisták, annál többen lesznek kénytelenek a főleg fideszes vállalkozók által működtetett magán-egészségügyi rendszer szolgáltatásait igénybe venni.

 




És éppen ez a célja a kormánynak a szakember szerint. Komáromi Zoltán nagyon is tudatos társadalompolitikát lát a Fidesz részéről az egészségügyi kiadások folyamatos csökkentésénél. „Lépésről lépésre, évről évre épül fel egy második, magán egészségügyi rendszer. Amelyik meg fogja tudni fizetni a jó szakembereket, akik, 2-3 éven belül már kizárólag a magánegészségügyben lesznek elérhetők – nyilatkozta.

 

Szerző: Nagy András

olkt.hu/Hirklikk | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top