Politika

Alföldi egy náci vezérhez hasonlította Orbán Viktort

Kép forrása: MTI

Vasárnap ismert színészek videóval üzentek a kormánynak a kulturális finanszírozást teljesen felforgató törvénytervezet miatt. Szintén vasárnap, a Jurányi Házban is volt egy beszélgetés, ahol Gózca Anita újságíró, a Független Előadó-művészeti Szövetség két tagja, Boross Martin rendező és Lengyel Anna dramaturg mellett Alföldi Róbert véleményét is megismerhettük.




Alföldi szerint Magyarországon a Fidesz kormányzása alatt szinte minden területről kiveszett a szakmaiság, és a kormánynak nincs víziója a kultúráról:

Semmilyen olyan terület nem marad, ahol bármilyen módon is a szakmaiság tudna dönteni arról, hogy miként tudjanak támogatni projekteket. Csak és kizárólag lojalitás alapján fognak támogatni projekteket.

 

A rendező azt is elmondta, szerinte a magyar kormánynak nincs víziója a kultúráról, és nem egy rendszer részeként hozták meg az új törvényjavaslattal kapcsolatban a döntést, majd Orbán Viktort egy náci vezérhez hasonlította:

Szerintem ezek nagyon kicsinyes, emberi irigységek, bosszúk, sikertelen, középszerű emberek hatalomra kerülése. Elnézést, de azt hiszem, valamelyik náci vezér mondta, hogy ha meghallja azt a szót, hogy kultúra, akkor a revolveréért nyúl. Szerintem a miniszterelnökünk ilyen

– tette hozzá.

 

Jó látni, hogy neves művészek, akikre mindannyian büszkék lehetünk, nyíltan és őszintén állnak ki a zsarnok rendszer ellen. Ha más nem is, ez biztosan szép Magyarországban!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top