Politika

Volt értelme: döntött a bíróság az MTVA székházában tüntető képviselőkről

Ellenszel.hu

Szeptemberben elutasította az első fokon eljáró bíróság az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, melyet az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az MTVA. A bíróság szerint az épületből nem dobhatták volna ki a képviselőket.




Az indoklás szerint a képviselők jogszerűen és jóhiszeműen léptek be majd maradtak benn az épületben. Nem nyert igazolást, hogy az állami média működése aránytalanul sérült volna az ellenzéki képviselők jelenléte miatt. A bíróság szerint „az MTVA nem bizonyította, hogy miért okozott volna aránytalan sérelmet, ha a képviselők 8-10 percben ismertetik a követeléseiket.”

 

Az elsőfokú ítéletre a DK egy tőmondatos közleményben reagált:

Közmédia! Akkor hamarosan újra nálatok.

 

Az állami média ezt fenyegetésként értékelve többször beolvasta, az MSZP viszont kiadott egy bővebb állásfoglalást az ítéletről, és az ellenzéki képviselők ügyvédje, Litrestis András azt mondja, állt is volna az állami média rendelkezésére, hogy elmondja álláspontjukat az ügyben. De meghívására nem került sor, a párt közleményét pedig még az Országos Sajtószolgálat sem volt hajlandó kiadni, nemhogy a közmédia beolvasni.

 

Az állami média hírcsatornájának esti hírháttér-műsorába a nyertes felpereseket nem, csak az MTVA ügyvédjeit hívták meg, akik sajátosan értelmezték és forgatták ki az ítéletet, majd 13 percen keresztül magyarázták, hogy sem a bíróságnak, sem az ellenzéknek nincs igaza.




 

Ezért először a közmédiához fordult panasszal, majd miután azt elutasították, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának állásfoglalását kérte az ügyben.

 

A tisztán fideszesekből álló eddigi tanács ugyanis olyan erőteljes megállapításokat tett a közszolgálatiságról, melyekből kitűnik: a felügyeleti szerv szerint az állami hírcsatorna teljesen korrekten jár el azzal, ha 13 percig szerepelteti a saját ügyvédjeit, cinikusan kommentálja a riporter a bírói döntéseket, és a másik fél meghallgatásáról szó sem lehet.

 




A határozat azt is megjegyzi, hogy:

a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye senkinek nem jelent alanyi jogot az adott műsorszámban történő megszólalásra, vagy véleményének ismertetésére.

 

A Médiatanács úgy találta tehát, hogy azzal, hogy a műsorvezető és az MTVA ügyvédjei utaltak rá, léteznek más, eltérő vélemények, “a közvélemény tájékoztatása az ellentétes álláspont létezéséről a fentebb írtak szerint, kiegyensúlyozott módon megtörtént.” Szerintük a Kúria idevágó iránymutatása szerint nem az a lényeg, hogy a más véleményt be is kell mutatni, hanem csupán azt kell tudatni, hogy létezik ilyen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top