Politika

Akkorát rúgott az imént az EU-ba Orbán, hogy csoda, ha nem tesznek lapátra minket

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nincs még egy uniós vezető, aki ennyire örülne annak, hogy a szövetség egyik tagja épp lényegében – most már véglegesen – megszavazta kilépését a szövetségből.




 

Márpedig úgy tűnik, Orbán kibújik a bőréből emiatt. A választási eredményre reagálva azt írta ugyanis Boris Johnsonnak, idézzük:

„GRATULÁLOK ÖNNEK, HOGY SIKERÜLT ÉRVÉNYESÍTENIE NÉPE AKARATÁT, AMELY A SZUVERENITÁSÁT AZ EURÓPAI UNIÓN KÍVÜL KÍVÁNJA BIZTOSÍTANI.”

 

Orbán szerint a magyarok “nagy érdeklődéssel és szimpátiával követték a britek küzdelmét”, az eredmény szerinte arra utal, hogy “a demokrácia csak a választók akaratára épülhet”. Orbánnak tehát ezek szerint szimpatikus, ha az unió egyik tagállama kilép a szövetségből. Sőt, nemcsak szimpatikus neki, de az ez irányú döntést egyenesen a demokrácia diadalának tartja.

Kíváncsian várjuk, vajon Ursula von der Leyen is hasonlóképpen vélekedik-e a témáról, és hogy vajon lesz-e véleménye Orbán botrányos reakciójáról.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top