Politika

Egykori minisztere figyelmeztette Orbánt: megbukik, ha erre nem figyel

(MTI/AP/Francois Walschaerts)

168 óra készített interjút Stumpf istvánnal, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterével, most leköszönő alkotmánybíróval. Stumpf amellett, hogy elismeri Orbán mostani politikájának jónéhány elemét, finom, de határozott utalásokat tesz arra nézve is, amit kritikusnak tart a mai Fidesz politikájában.




“VÉSZCSENGŐ A FIDESZ-KORMÁNYZAT SZÁMÁRA AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK KIMENETELE.”

– állítja Stumpf, hiszen “komoly elégedetlenséget érzékelek a konzervatív értelmiség egy részében, mondván, nagyon erősen háttérbe szorultak korábban fontosnak tartott értékek, a Fidesz helyi vezetői közül pedig sokan se mértéket, se mércét nem ismernek.”

 

Az egykori kancelláriaminiszter bár saját bevallása szerint az elmúlt időszakban nem foglalkozott a társadalom szerkezetátalakításával, de mégis úgy érzi, hogy a középrétegek megerősítése sikerült Orbánnak. Ennek ellenére ott a veszély, hogy ha ezek a rétegek szociálisan válságba kerülnek, mert rosszabbodik az ország gazdasági pozíciója, akkor az Orbán kormányzásának a végét is jelentheti.

“ÉRZEK MORÁLIS ÉRTELEMBEN VÉVE KORMÁNYVÁLTÓ HANGULATOT, ÉRZEK ILYET A FIATALSÁG KÖRÉBEN.”

 




Ha a morális érzelmi, és az anyagi oldalon is kialakul ez a hangulat, akkor Orbánnak mennie kell, de ez egyenlőre nem következett be, mint ahogy az sem, hogy az ellenzék oldaláról valaki világos és elfogadható alternatívát nyújtson.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top