Politika

Hihetetlen kiváltságokat kapott Orbántól a Türk Tanács

Fotó: MTI - EPA - A török elnöki hivatal sajtóirodája

Hihetetlen kedvezményekkel és mentességekkel adta át ingyen a Budakeszi úti Ybl-villát a Türk Tanácsnak az Orbán-kormány, számolt be róla az RTL Klub Híradója.




 

Az épületet még eredetileg 2016-ban azért vásárolta meg az állam 1,4 milliárd forintért, hogy majd azt a Magyar Művészeti Akadémiának ajándékozza, azonban végül a Türk Tanács kapta meg.

 

Az is kiderült továbbá, hogy nemcsak az épületet kapták meg teljesen ingyen,

DE ANNAK FENNTARTÁSÁT ÉS AZ ALKALMAZOTTAK BÉRÉT IS TELJESEN A KORMÁNY ÁLLJA,

természetesen a magyar adófizetők pénzéből.

 

Ráadásul a kirendeltség és annak dolgozói is teljes diplomáciai mentességet élvezhetnek, teljes adómentességet biztosít a törvény az irodára vagyonára, eszközeire,

EGYEDÜL AZ INGATLANADÓT NEM ENGEDIK EL A TÜRK TANÁCSNAK, DE AZT IS MAGYAR KORMÁNY FIZETI MAJD BE HELYETTÜK.

 

A mentesség arra is kiterjed, hogy tűzeset vagy katasztrófa kivételével egyetlen magyar hatóság sem léphet majd be az iroda területére, annak ellenére, hogy minden költségüket az állam fizeti, valamint minden adatuk, vagyonuk, eszközük mentesül a házkutatás, lefoglalás vagy bármilyen más bírói, igazságszolgáltatási eljárás alól.

 

A Külügyminisztérium az RTL Híradó megkeresésére azt közölte, hogy

NEM KAP KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT A TÜRK TANÁCS IRODÁJA.

 

A török nyelvű országokat tömörítő Türk Tanácsot 2009-ben alapították, Magyarország pedig tavaly óta kapott megfigyelői státuszt a tanácsba, melynek tagja Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán.




 

Gréczy Zsolt ellenzéki képviselő szerint, diplomáciai mentességet kap Orbántól a Türk Tanács, ami ismerve, hogy mely országok érintettek, lehetséges, hogy az Európai Unió fellazítására szolgáló kémtevékenységnek ad majd otthont.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top