Politika

Orbán tajtékzik: belülről kezdték el kritizálni a rendszert

Pestibulvar.hu

Újabb fideszes politikus szállt bele páros lábbal Orbán rendszerébe! Pokorni Zoltán a december 11-én megjelent ingyenes Pesti Hírlap első számában olyan erősen kritizálta a Fidesz által átalakított iskolarendszert, hogy a pártközpontban valószínűleg még most sem tértek magukhoz. A XII. kerület polgármestere ugyanis egyértelműen megtagadta a Fidesz összes olyan állítását, mely szerint az oktatásban minden rendben van.




A FIDESZES EGYKORI OKTATÁSI MINISZTER KIJELENTETTE: „AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁINK KUDARCOSAK.”

 

Pokorni részletesen is kifejtette, mit ért ez alatt: Mint mondta, „nem lehet közismereti tárgyakat annyira csökkenteni, mintha tökéletesen működő általános iskoláink lennének. Igaz, nem a szakiskolák dolga megtanítani őket szorozni és olvasni, de ha az általános iskola nem tudja megtanítani, akkor az ő dolguk. Nem lehet, hogy ne csinálja senki.”

 

A fideszes politikus a Waldorf iskolák helyzete kapcsán azt is megemlítette, hogy szerinte elképzelhető egy olyan állami iskolarendszer, amely képes a társadalom sokszínű és eltérő igényeit és gondjait kezelni, megoldani, de ehhez

POKORNI SZERINT AZ ÁLLAMI ISKOLÁKNAK JÓVAL NAGYOBB ÖNÁLLÓSÁGOT, AUTONÓMIÁT KELLENE KAPNIUK.

 

Az egykori oktatási miniszter szerint a bürokratikus keretrendszernél egy sokkal  nyitottabb, gyorsabb akciót követelő iskolarendszerre lenne szüksége a magyar társadalomnak.




 

Kíváncsian várjuk, mit szólnak mindehhez a Fidesz oktatáspolitikusai, illetve maga Orbán. Hisz akárhogy is vesszük, egy saját befolyásos párttársuk mondta ki, hogy amit az oktatásban eddig csináltak, az kudarc.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top