Politika

Vezető fideszes politikusok belső levelezését tették ki a netre: minden kínos részlet nyilvános!

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A korábbi, fideszes vezetésű józsefvárosi önkormányzat működéséről Pikó András új ellenzéki polgármester nagyon súlyos információkat hozott napvilágra. Pikó bejegyzését változtatás nélkül közöljük:




“Az alábbi e-maileket Nyerges Zoltán, a Józsefváros főszerkesztője küldte, a Józsefváros újság augusztus végi számának és egyik szeptemberi számának teljes anyagait tartalmazza. Nyerges még a megjelenés előtt, levélben észrevételeket kér, értsd: jóváhagyást a címzettektől. A címzettek kiléte a levelezés későbbi menetéből egyértelmű, a névsor illusztris.

 

Közöttük is legelső sorban említendő Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, a kerület egyik parlamenti képviselője. Címzett még Rimán Edina jegyző, a törvényesség helyi őre, aki akkor már a Helyi Választási Iroda vezetőjeként a választási folyamat pártatlansága és kiegyensúlyozottsága felett is őrködött. Ott van a címzettek között Sára Botond fideszes polgármester és Egry Attila fideszes alpolgármester mellett Farkas Örs is, aki akkor épp a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Felügyelő Bizottságának az elnöke volt, korábban viszont Kocsis Máté kabinetfőnökeként tevékenykedett, és aki a választási kampányban politikai elemzőként írt többek között a józsefvárosi politikai helyzetről a Magyar Nemzetben

– írja Pikó.

 

Pikó felhívja a figyelmet a bejegyzésében többek között arra is, hogy a Helyi Választási Iroda vezetőjeként, Rimán Edina „esküje hogyan volt összeegyeztethető azzal, hogy a fideszes frakcióvezetővel és polgármesterjelölttel közösen vesz részt a választási kampányban különösen elfogult Józsefváros újság informális szerkesztőbizottságában”.

 

A Józsefváros újság a fideszes kerületvezetés alatt a kormánypárt propagandalapjaként funkcionált, és annyira pofátlanul tette ezt, hogy a legutóbbi önkormányzati választás idején a Kúria félmillió forintos büntetést is kiszabott rá. Ahogy Pikó fogalmaz:




 A sajtó pártirányítása, amire ez a levél bizonyíték, egyértelműen sérti a közfinanszírozott sajtó függetlenségének elvét, és a demokrácia írott és íratlan szabályainak sokaságát. A Helyi Választási Iroda vezetőjének közreműködése a kampány alatt a helyi sajtó tartalmának fideszes politikusok általi meghatározásában sérti a választás tisztaságát. Különösen súlyossá teszi ezt a szerepvállalását Rimán Edinának az, hogy a Helyi Választási Iroda vezetőjeként a feladata épp a választás tisztaságának biztosítása lett volna. A tetteikért vállalniuk kell a politikai és az esetleges büntetőjogi felelősséget.

 

Pikó szerint ez lehetett az oka annak, hogy olyan nehéz volt az előző fideszes vezetéstől megszerezni a jelszavakat. Nem véletlenül nem akarták, hogy az összefogás polgármestere belelásson ezekbe a levelekbe.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top