Politika

Nincs tovább – Megbukott Németh Szilárd hazugsága

Fotó: Tóth Gergő - Pestibulvar.hu

Németh Szilárd Fidesz alelnököt még egy tavalyelőtti kijelentése miatt perelte be az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azért, mert a politikus szerint az intézet a közhasznúsági jelentésében meghatározottnál “sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól – közölte a 444.hu.




AZ EÖTVÖS KÁROLY INTÉZET VÉGÜL JÓ HÍRNÉV MEGSÉRTÉSE MIATT INDÍTOTT PERT NÉMETH ELLEN, MELYNEK ÜGYE MOST ZÁRULT LE.

 

Facebookon közzétett bejegyzés szerint:

Németh Szilárd végleg elvesztette azt a pert, amelyet az Eötvös Károly Intézet azért indított a Fidesz alelnökével szemben, mert megsértette az intézet jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy azt állította, 57 millió forint támogatás helyett 145 millió forint támogatást kapott, valamint azzal a kijelentéssel, hogy a támogatás még ennél is több volt – megkérdőjelezve ezzel a közhasznúsági jelentéseinkben foglaltak valóságtartalmát.

A Kúria most mint felülvizsgálati bíróság utasította el Németh Szilárd felülvizsgálati kérelmét,

AZ ÍTÉLET ELLEN TEHÁT SEMMILYEN TOVÁBBI FELÜLVIZSGÁLATNAK NINCS HELYE.”

 

Németh egyébként egyik bírósági eljárásban sem tudta bizonyítani állításának valóságtartalmát, de bocsánatot csak azután kért az intézettől, hogy végrehajtást indítottak ellene.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top