Politika

Lex Párbeszéd – Kicsinyes bosszút áll a Fidesz az ellenzéken

Pestibulvar.hu

A Fidesz legújabb javaslata szerint, melyről korábban már beszámoltunk, tovább akarják szűkíteni az ellenzék lehetőségeit. Ha a javaslat elfogadásra kerül, akkor az jelentősen korlátozni fogja a független és a párt-képviselők alapvető mandátumgyakorlását.




A KORMÁNYPÁRTI MÓDOSÍTÁS SZERINT A JÖVŐBEN NEM EGYESÜLHETNE KÉT VAGY TÖBB PÁRTFRAKCIÓ ÉS A KÉPVISELŐK ÁTÜLÉSI LEHETŐSÉGE IS TELJESEN MEGSZŰNNE.

 

A frakciók átnevezési lehetősége is teljesen megszűnne, valamint a a független képviselők eddig is korlátozott jogai is tovább szűkülnének.

 

Az atv.hu kérdésére a Fidesz frakció sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy a frakcióalakítás szabályainak szigorításra a következő okokból van szükség:

“A javaslat szerint a jövőben a képviselők annak a pártnak a színeiben, vagy függetlenként végezhetik munkájukat, ahogy a parlamenti mandátumot megszerezték, hiszen ez tükrözi a választói akaratot.




 

Meg kell akadályozni, hogy a többletjogosultságok miatt olyan képviselők alkossanak frakciót, akikre nem szavaztak kellő számban a választók.

ELEJÉT KELL VENNI ANNAK, HOGY EGY 0 SZÁZALÉKOS PÁRT INNEN-ONNAN ÖSSZEVERBUVÁLT KÉPVISELŐKKEL HOZZON LÉTRE PARLAMENTI KÉPVISELŐCSOPORTOT, AHOGY EZ A PÁRBESZÉDNÉL TÖRTÉNT.”

 

Az ellenzéki pártok szerint a Fidesz-KDNP javaslata, kifejezetten ellenük irányul, így próbálják meg ellehetetleníteni az ellenzéki és a független képviselők munkáját.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top