Politika

120 milliárdért kapnak babacsomagot a külhoni magyar családok!

fuggetlennemzet.hu

Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.




 

A politikus kiemelte: a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből különböző programokat szerveznek.

 

Jelezte: márciusban 600 millió forinttal hirdetnek felhívást, és a tavalyi évhez hasonlóan támogatást nyújtanak külhoni magyar vállalkozóknak, egyházi és civil szervezeteknek, olyan tevékenység megvalósításához, mellyel a gyerekeket, családokat segítik.

 

Közölte: a legelső programok között rendezik meg szombaton a Kárpát-medencei Családi Napot az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének szervezésében, amelyre 650 vendéget várnak, ebből 500 a külhoni magyar, és 300 külhoni magyar gyermek.

 

Az államtitkár kitért arra is, hogy azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program keretében anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot kapnak majd a nemzetpolitikai államtitkárságtól. Az MTI kérdésére elmondta: a babacsomagokat márciustól kapják meg a családok. Közel 6600 csomaggal számolnak, erre a célra 120 millió forintot fordítottak – tette hozzá Potápi Árpád János.

 

Szólt a védőnői hálózat további megerősítéséről, szakmai támogatásáról is, valamint a külhoni prevenciós szakemberek tevékenységének rendszerszintűvé tételét is célként jelölte meg. Rámutatott: más programokkal is kapcsolódnak a tematikus évhez, így megsokszorozódik az az összeg, amelyet az idén a külhoni magyar gyerekekre fordítanak.




 

Hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a demográfiai problémákat nem betelepítésekkel, hanem családpolitikával kell megoldani.

 

Potápi Árpád János kiemelte még, hogy az idei II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében is sok, kifejezetten gyerekeknek szóló programot szerveznek a Magyarság Házával közösen. Ezek egyike a Bátrak Ligája – Rákóczi kupa iskolai vetélkedősorozat, amelyet a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében rendeznek meg, s idén első alkalommal külhoni magyar diákcsapatok is megmérettethetik itt magukat. Az első vetélkedő március 1-jén Gyulán lesz – jelezte Potápi Árpád János.

 

Beszámolt arról is, hogy idén folytatják a külhoni magyar szakképző intézmények fejlesztését, júniusban negyedik alkalommal szervezik meg a külhoni magyar vállalkozók találkozóját, amelynek középpontjában szintén a gyerekek lesznek.

Forrás: ATV | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top