Politika

Stumpf István: Orbánéknak vége lehet, ha megjelenik a szociális tiltakozás

nyugatifeny.hu

Az emberek többsége morális értelemben már kormányváltást akar – véli a volt alkotmánybíró.




168 Órának adott interjújában beszélt Stumpf István arról, hogy kilenc évnyi korrupciós botrányok, strómanrendszer kiépítése és a külpolitikai elszigetelődés után mostanra komoly esélye lehet a kormányváltásnak.

 

Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, volt alkotmánybíró szerint a miniszterelnöknek olyan hazai érdekeltségi háló létrehozása volt a célja, amely a rendszer fenntartásában érdekelt.

 

Mára pedig eljutottunk oda, hogy a teljes lakosságot megpróbálja bevonni, szuperkötvényekkel és családi intézkedésekkel, hogy az ország ne függjön a külföldi hitelezőktől.

 

Véleménye szerint Orbán Viktor a középréteget akarja megerősíteni, a leszakadó rétegek, a nyugdíjasok helyzetének konszolidációját akarja elérni.

 

Ezért szociális értelemben a lakosság többsége még nem akar kormányváltást, csak morális értelemben igen, illetve van egy érzelmi töltetű lázadás.

„Ha az érzelmi mellett a szociális tiltakozás is megjelentik, akkor ez komolyan veszélyezteti a kormány talpon maradását”.

 

Stumpf István azt mondta, már alkotmánybíróként sokszor volt markáns véleménye, ami „nem tetszett a fiúknak”, valamint figyelmeztette a kormányt a határokra, amelyeket nem szabad átlépni.




 

Úgy véli, van szándék a politikai rendszer átalakítására, de Orbán Viktornak azzal is számolnia kell, hogy vele szemben is mindenféle szabály nélkül fognak fellépni.

Az önkormányzati választás

“nagyon komoly vészcsengő volt a kormányzatnak”.

 

Stumpf komoly elégedetlenséget érzékel a konzervatív értelmiség egy részében, erősen háttérbe szorultak a korábban fontosnak tartott értékek, a Fidesz helyi vezetői közül pedig sokan sem mértéket, sem mércét nem ismernek.




 

Stumpf nagyon közelinek érzi azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, és nem lehet egy rendszert visszabontani, visszafordítani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top