Politika

Titkos mobiladatokat vásárolt a Turisztikai Ügynökség, hogy még többet tudjanak rólunk

nyugatifeny.hu

A Nagy Testvér mindent látni akar.




Bár törvény kötelezné rá, a turisztikai ügynökség nem árulja el, milyen adatokat kapott, feltehetően a Magyar Telekomtól – írja a HVG.

 

A lap ma megjelent nyomtatott számából kiderül, hogy bár hivatalosan nem tudni, kitől és mennyiért vették az adatokat, a három szolgáltatóból egyedül a Telekom nem válaszolt kérdésükre, a másik kettő azt mondta: szerintük a magyar jogszabályok nem tesznek lehetővé ilyen adatszolgáltatást.

 

A HVG kérdésére az ügynökség mindössze annyit árult el, hogy a 16 havi cellainformációt

„versenyeztetési eljárás útján” vásárolta

„a legkedvezőbb ajánlatot adó, a nemzetközi piacon is jelen lévő, meghatározó piaci részesedéssel bíró szolgáltatótól”.

 

Az MTÜ ugyanis elsősorban a külföldiek mozgását vizsgálta, és ennek alapján egyebek között olyan megállapításokra jutott, mint hogy a nyugat-magyarországi Bükön pihenő csehek „alig-alig indulnak útnak, hogy megismerkedjenek a környék látnivalóival, legfeljebb a sárvári vagy a zalakarosi fürdőt keresik fel”.




 

Az ügynökség – amely például Orbán Ráhel tanácsaira támaszkodik – persze lelkesedik ezekért az eredményekért, hiszen így pontosabban be tudja lőni, kiknek milyen turisztikai szolgáltatásokat és hol, miként érdemes nyújtani.

 

Az MTÜ-nél azonban nem ez az első big data projekt, miközben az ügynökség magára nézve korántsem érzi kötelezőnek az információszabadságról szóló törvényt.

 

A cellaadatok vásárlásának legalábbis sem a hazai, sem az uniós közbeszerzések között nem lehet nyomára akadni, és a szolgáltatóval kötött szerződés sem lelhető fel az ügynökség honlapján. Holott egy ilyen kontraktus értéke vélhetően bőven meghaladja a törvényben meghatározott 5 millió forintos határt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top