Politika

Palotaforradalom: erősödnek a belső feszültségek a Fideszben, nekimentek a kampány gurunak is

hirhugo.hu

Palotaforradalom közeli hangulattal nyitja 2020-at a Fidesz, ugyanis még januárban is az önkormányzati választáson elszenvedett vereségnek az okaival fog foglalkozni a Fidesz elnöksége – értesült a Népszava. Közben erősödnek a belső kritikai hangok.




 

A lap arról ír, hogy egy fideszes polgármester, még az önkormányzati választás előtt azért fizetett a párt egyik befolyásos háttéremberének, hogy az ne adjon neki kampánytanácsokat. Az illető városvezető ugyanis úgy gondolta, sokkal jobban tudja, mivel kell korteskednie ahhoz, hogy ismét nyerjen, mint egy „a fővárosból leküldött” potentát. Igaza volt, így újraválasztották.

 

Nem ő az egyetlen, aki ma már bírálja a párt vezetésének több döntését, eljárását. A Népszavának nyilatkozó – de névtelenséget kérő – fideszes polgármesterek közül volt, aki már azon bosszankodott, hogy a „központból küldtek le” embereket, más inkább azt kifogásolta: a tanácsadásért fizetniük kellett. Arra pedig több vesztes Fidesz-induló is panaszkodott, hogy a rájuk erőltetett kampánycsapat rossz döntéseket hozott.

Erről beszélt az Indexnek október 13. után Tarlós István, vagy a 24.hu-nak adott interjújában a Siófokon próbálkozó Gruber Attila is. Egy fideszes országgyűlési képviselő csak annyit mondott lapnak, amikor a kudarc okairól kérdezték: „Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”. Ezzel többek között Szerencsre utalt, ahol a belső ellentétek miatt a Fidesz saját korábbi polgármestere ellen indított jelöltet, és hiába szállt be a kampányba Orbán Viktor miniszterelnök is, a képviselő-testületbe végül egyetlen kormánypárti jelölt sem jutott be.

 

A Népszavának nyilatkozó fideszes országgyűlési képviselő amiatt is értetlenkedett, hogy a párt vezetése korábban minden hasonló esetben idejében felismerte, és kezelte a problémát, például a helyi szervezet feloszlatásával, ezúttal azonban tehetetlennek bizonyult.

 




Azt, hogy az önkormányzati választási eredmény „nagyot ütött” a Fideszen, épp az is mutatja: hosszú évek óta most hallani először komoly belső kritikákat. Arra pedig évtizede nem volt példa, hogy olyan kemény bírálatok hangozzanak el, mint például Lázár Jánosé.

 

A fideszes vezető politikus a közelmúltban a Rádió 7 nevű hódmezővásárhelyi csatornának azt mondta: a Fidesznek változnia kell, nyitottabbá kell válnia a fiatalok felé és meg kell hallgatnia az emberek problémáit, csak így juthat sikerre 2022-ben. Két nappal később Lázár a helyi tévének már azt mondta, nem több, mint 50 százalék az esélye a Fidesz győzelmének 2022-ben.

 

Répás József Kiskunlacháza kormánypárti polgármestere szintén a kommunikációt bírálta a Magyar Hírlapnak, és egyenesen egy alternatív párt felépítését javasolta. – Stratégiai hiba volt kizárni a polgármestereket a parlamentből. A Fidesz elnöksége már jó ideje csak az országgyűlési frakcióra koncentrál, miközben a választókhoz mégiscsak a polgármesterek állnak a legközelebb. De mivel ránk már nem kíváncsiak, azt sem tudják, a választók igazából mit szeretnének.

 

Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával, és azt is el tudom képzelni, hogy a környezete tudatosan tart tőle vissza információkat – mondta Népszavának egy, a választáson nyertes fideszes polgármester.

 

Többen kritizálták a korábban szintén sokkal jobban működő, belső felhasználásra készült közvélemény-kutatások minőségét is. Egy forrásunk megemlített egy nagyvárost, ahol nem tudták előrejelezni a végeredményt megbízhatóan, miközben a párt kampányának irányítói ezekre az adatokra építettek, a helyiek pedig hiába mondták nekik, hogy szerintük rosszak a számok és emiatt a következtetések is.

 

A Népszava majd arról ír, hogy az önkormányzati választás eredményének értékelése még mindig nem fejeződött be a Fideszben, a párt januári elnökségi ülésein várhatók konkrét döntések. Emiatt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Kubatov Gábor, a Fidesz elnökségi tagja sem lehet teljesen nyugodt.

 




A 24.hu 15-20 választókerületi elnök leváltásáról írt. Januárban dönthetnek arról is, hogy milyen politikát kövessenek a választásokig. Utóbbiban egyelőre megosztott a pártvezetés, van, aki szerint az eredmény figyelmeztetés, hogy az arrogáns stílust, a háborús politikát ideje feladni, mások szerint azonban még inkább be kellene keményíteni. Ebből a szempontból sokatmondó, hogy egy képviselő nemrég azt mondta, a 2020-as év durvább lesz a tavalyinál, de békésebb, mint a 2021-es és a 2022-es. Lázár János pedig a tévéinterjújában azt mondta, “az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb és legfontosabb választási kampánya következik 2022-ben”.

 

Ez utóbbira egy kormánytag a kulturális tao átalakítását – a független színházak ellehetetlenítését – említette példaként a Népszavának: szerinte Orbán kvázi bosszúból lépett, mert elege lett a sporttaót ért támadásokból.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top