Politika

Figyelem: Százezrek maradhatnak egészségügyi ellátás nélkül a Fidesz új törvénye miatt

A kép illusztráció - Balramagyar.hu

Mennyire lehet nemzeti, s különösen mennyire lehet keresztényi az a kormány, amely épp a legelesettebb emberek számára teszi fizetőssé az egészségügyet, s ezzel gyakorlatilag kizárja őket a gyógyításból? A feleletet Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese adta meg sajtótájékoztatóján.




 

– Ma nem csupán a kultúra finanszírozával kapcsolatos gyalázatos törvényt fogadták el, hanem egy új törvény azokat az embereket veszi célba, akiknek valamilyen okból nincs rendezett társadalombiztosításuk. Ennek az lesz a következménye, hogy akár több százezer magyar csakis akkor juthat orvosi ellátáshoz, hogyha készpénzben kifizeti annak az árát. Az eddigi gyakorlat alapján a tb később kérte az összeg rendezését, s ez lehetővé tette, hogy tisztázhassák, egyáltalán rendben van-e az adminisztráció, s mi a problémának az oka.

 

Ezzel a törvényjavaslattal azokba rúgnak bele, akik a legrosszabb helyzetben vannak: akik munkanélküliek, s már elvesztették a segélyt, de nem kaptak közmunkát sem; akik háztartásbeliek; akiknek tönkrement a vállalkozásuk, vagy akik nem tudtak elhelyezkedni diploma után.

 




Mindazok, akik vagy nem tudják fizetni a havi 7500 forintos járulékot, vagy fizetik ugyan, de adminisztriációs problémák miatt ez nem jelenik meg a társadalombiztosítás rendszerében – mondta Arató Gergely. Emlékeztetett, hogy az ellenzéki pártok kezdeményezték a szavazás egyhetes halasztását, hogy újabb módosító indítványokat nyújthassanak be, de a kormánytöbbség ezt leszavazta.

 

A Demokratikus Koalíció szerint szégyenkezhet a magát nemzetinek és keresztényinek hazudó Fidesz, amely több százezer magyar ember egészségügyi ellátását veszi el, lehetetlen helyzetbe hozva őket. A Fidesz úgy döntött, hogy az egészségügy mégiscsak lehet üzlet, s a pénzt azoktól kell elkérni, akiknek a legkevesebb van belőle.




 

– Ezekért az emberekért a kormánynak kell vállalnia a felelősséget, mind politikailag, mind erkölcsileg. Ha egyetlen ember is lesz, aki azért nem mer elmenni orvoshoz, mert attól fél, hogy nem kapja meg a szükséges ellátást, ha egyetlen embert is elküldenek a rendelőből, mert nem tud fizetni, s emiatt meghal vagy súlyos beteg lesz, akkor azért a kormány és a Fidesz lesz a felelős. Legalább félmillió embert fenyeget az a veszély, hogy ezután csak akkor tud orvoshoz menni, ha fizetni tudják az orvosi és kórházi ellátást, s a gyógyszereket is csak teljes áron vehetik igénybe – mondta a frakcióvezető-helyettes.

 

Hozzátette: – Tudjuk, ez azt jelenti, hogy sokan inkább nem veszik igénybe az orvosi ellátást, aminek hosszabb, de akár már rövidebb távon is nagyon súlyos egészségügyi következményei lehetnek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top