Politika

Minden jel arra mutat, hogy eldőlt a Fidesz sorsa – Megszületett a döntés amire mindenki várt?

Pestibulvar.hu

Mint arról már korábban beszámoltunk, az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett bölcsek tanácsának jelentése már elkészült, és ez alapján fogja meghozni döntését a pártcsalád, hogy tagja maradhat-e a Fidesz, vagy nem.




BÁR A KORMÁNYKOMMUNIKÁCIÓ LAZÁN VESZI A DOLGOT, AZT AZONBAN KI LEHET OLVASNI A SOROK KÖZÜL, HOGY EGYRE NAGYOBB A BAJ.

 

Ha az EPP úgy dönt, hogy fenntartják a felfüggesztésüket, akkor bár a Néppárt tagja maradhat a Fidesz, de továbbra is kispadról kell nézniük a nagyok játékát, ha pedig kizárják illetve kilépnek a pártcsaládból, nem nagyon fognak maguknak olyan szövetségeseket találni, akikkel meghatározható erőt tudnának képviselni az EP-ben.

 

Deutsch Tamás, a párt európai parlamenti képviselője azonban most azt nyilatkozta, nem fogják megvárni az EPP februári gyűlését, ők már előtte meghozzák végső döntésüket, hogy tagjai kívánnak-e maradni a pártcsaládnak vagy nem. A Századvég Alapítvány elnöke viszont már arról beszélt, hogy

A FIDESZ KI FOG LÉPNI A NÉPPÁRTBÓL, DE A KDNP TOVÁBBRA IS TAGJA MARAD.

 




A Századvég Elnökének felvetése azért is tűnik valószínűnek, mivel ezzel a lépéssel Orbán nem kockáztatja meg annak a lehetőségét, hogy kizárják őket, mert az megalázó vereség lenne számára, mint ahogy azt sem, hogy továbbra is kispadra legyenek ültetve. Ha ők kilépnek és a KDNP marad, még mindig lesz bent olyan emberük, aki minden fontos kérdést, döntést, melyek a színfalak mögött játszódnak le, tudatni tud velük.

 

“Ha februárban van a tanácskozás nagyon jó, ha márciusban nagyon jó, ha áprilisban remek, ha májusban csodálatos. Bármikor van a tanácskozás, mi annak örülünk. A tanácskozás időpontjára nyilvánvalóan, tehát a tanácskozást megelőzően a Fidesz a saját maga politikai jövőjére vonatkozó politikai döntését meg fogja hozni.” – emelte ki Deutsch Tamás.

AZ IS NYILVÁNVALÓ, HOGY A FIDESZ VÉSZ-FORGATÓKÖNYVET KÉSZÍT, MIVEL MÁR KERESIK AZOKAT A LEHETŐSÉGEKET, MELYEK A NÉPPÁRTON KÍVÜL ADÓDHATNAK.

 

Felmérik, hogy kilépés vagy kizárás esetén mely pártokkal tudnának tárgyalni az együttműködésről.

 

“A legtöbb ilyen párt az Európai Néppártban van, úgyhogy nagyon reméljük, hogy velük továbbra is együtt fogunk működni. Hogy ez a Néppártban van, vagy azon kívül, hát ezt a döntést kell meghozni.” – fejtette ki Deutsch.

 

Lattmann Tamás szerint pedig ha a Fidesz távozik a Néppártól, azt majd egy új európai, jobboldali, kereszténydemokrata politikai erő születéseként fogja kommunikálni a magyar kormánysajtó és győztesként emelik ki majd Orbánékat, nem pedig vesztesként.




 

“Természetesen ez politikai kommunikációban győzelemként fog megjelenni, viszont effektíve a Fidesznek a tényleges európai bekötöttsége, érdekérvényesítő képessége az európai politikai térben, beleértve ebbe akár az egyéni EP-képviselők érdekérvényesítő képességét is, valószínűleg gyengülni és csökkenni fog.” – tette hozzá Lattmann az ATV Híradójának kérdésére.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top