Politika

Hatpontos minimumcsomag- ezt követeli a nyugdíjas szervezet a kormánytól

hirhugo.hu

Hatpontos követeléscsomagban szedte össze a Magyar Szakszervezeti Szövetség azokat a feltételeket, amelyeket szerintük mindenképpen teljesítenie kell a kormánynak a nyugdíjasok érdekében. Szerepel köztük az alapnyugdíj is – számolt be az azenpenzem.hu.




 

Hatpontos követeléscsomagot készített a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozata az idősek helyzetének jobbítására, a nyugdíjas nyomor felszámolására. A mintegy 130 ezer tagot képviselő szövetség szerint sürgősen meg kell változtatni azt az igazságtalan és a kormány előnyére ügyesen konzervált állapotot, amely miatt nyugdíjasok milliói joggal érezhetik, rendre becsapják őket – mondta Juhász László.

 

A nyugdíjas tagozat elnöke szerint végtelenül felháborító, hogy a kormány a gazdasági növekedés, a várható infláció és a béremelések mértéke alapján megfogalmazott követelések ellenére 3,5 százalék – vagy még több helyett – megint csak 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel szúrja ki az idősek szemét.

Igaz, ígérik, majd év végén kompenzációként megint odaadják a különbözetet. Juhász szerint ez azt jelenti, hogy ismét a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabb  réteg hitelez a kormánynak, amely aztán kamat nélkül, egyfajta kegyként adja majd év végén azt, ami egyébként minden hónapban járna.




 

A MASZSZ nyugdíjas tagozata szerint a kormánynak be kell vezetnie az alapnyugdíjat, ami a nyugdíjas létminimum mindenkori összegének felelne meg. Az alapnyugdíj azoknak járna, akik legalább húsz évet Magyarországon dolgoztak, ám a ledolgozott évek és a befizetett járulék alapján járó „munkanyugdíjuk” összege nem éri el a nyugdíjminimumnak, 28 500 forintnak a kétszeresét. Az ő havi járadékuk az alapnyugdíjból és a szerzett munkanyugdíjukból állna össze – magyarázta Juhász László.

 

A tagozat elnöke szerint idős emberek százezreinek havonta dönteniük kell: a nyugdíjukból rezsit fizetnek, élelmiszert vásárolnak vagy kiváltják a gyógyszereket. Ez a helyzet tarthatatlan – szögezte le az elnök.

 

Éppen ezért a MASZSZ a több nagy nyugdíjas szervezettel is egyeztetett javaslatcsomagban is felszólítja a kormányt, hogy márciusig részletesen és tényszerűen mérje fel az idősek helyzetét, s kezdődjön el a felzárkóztatásuk, a nyomor felszámolása.

 

A szövetség azt is elvárja – rögzítette is a követelések között –, hogy az évenkénti nyugdíjemelésnek a béremelés is számítási alapja legyen. A gazdasági növekedés alapjait ugyanis ennek az idős generációnak a tagjai rakták le, az eredményből nekik is részesedniük kell – jelentette ki Juhász. A szövetség azt is követeli, hogy a kormány öt éven belül zárkóztassa fel a nyugdíjakat az átlagbérek 70 százalékának megfelelő összegre.




 

A propaganda média nem fog beszámolni a nyugdíjas szervezetek követeléseiről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy ne érjen célt az agyonhallgatás.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top