Politika

Robbant a bomba: sokkoló tényszámokat tárt fel a szakportál a magyar nyugdíjasok helyzetéről

hirhugo.hu

Hiába a kormányzati dicshimnusz az emelkedő nyugdíjakról, a reálérték megőrzéséről, a statisztika szerint egyre többen élnek a szegénységi küszöbként meghatározott jövedelemből. Magyarul: egyre több a szegény nyugdíjas- kezdi cikkét az mfor nevű szakportál




 

A kormány előszeretettel veszi terítékre a nyugdíjak értékének megőrzésére irányuló vállalását és annak túlteljesítését is. A felszín alatt azonban számos repedés kezd megjelenni a megváltozott nyugdíjszámítási rendszer miatt.

A bérnövekedés figyelmen kívül hagyása ugyanis azt eredményezte, hogy egyre szélesebbre nyílik az olló az idősek ellátása és a bérek között. Ennek következménye az a 2014 óta megfigyelhető és egyre nagyobb fokozatra kapcsoló trend, ami a nyugdíjasok életszínvonalának folyamatos romlására világít rá.

 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványa szerint ugyanis tovább emelkedett a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegények aránya. 2018-ban 11 százalékos volt az előző évi 10 százalék után. Ami azonban ennél is súlyosabb, hogy 2010-hez mérten már több mint a duplájára emelkedett a mutató, akkor még csak 4,6 százalék volt- hívja fel a sokkoló statisztikai adatra a portál a figyelmet.

 

Majd a portál rámutat arra, hogy a 11 százalékos jövedelmi szegénység azt jelenti, hogy 238 ezer nyugdíjas havi 93 312 forintnál kevesebb pénzből élt 2018-ban. Egy év alatt az érintettek száma közel 28 ezer fővel emelkedett.

 

A ténylegesen érintettek aránya azonban még ennél is magasabb lehet, hiszen a Magyar Államkincstár adatai szerint közel 532 ezren kapnak 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíjat, közel 18 ezer esetben pedig 28 500 forintnál is kevesebb az ellátás mértéke.




 

Nemek alapján főként a nők vannak kitéve a jövedelmi szegénységnek, körükben 12,6 százalékos volt az arány az előző 11,3 százalék után, míg a férfiak érintettsége ennél jóval alacsonyabb, 8,1 százalékos a korábbi 7,7 százalék után. Igaz, 2010-hez nézve mindkét nem esetében jelentős mértékű növekedés történt – az összesített mutatóhoz hasonlóan több mint a duplájára emelkedett az arány.

 

A propaganda média nem fog beszámolni a nyugdíjasok valódi helyzetéről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa az Orbán-kormány alatt egyre rosszabbul él a magyar.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top