Politika

Végéhez közeledik a Fidesz pályafutása a Néppártban – február elején dönthetnek a sorsukról

Kép forrása: AFP

Már az Európai Néppárt elnökének asztalán van a “bölcsek” jelentése, írja a Népszava. A lap szerint a néppárt február 3-4-én összeülő politikai gyűlése dönthet majd a tavaly márciusban felfüggesztett tagságú Fidesz jövőjéről.




A Népszavának nevük elhallgatását kérve nyilatkozó néppárti illetékesek azt nem tartották elképzelhetőnek, hogy a Fidesz megússza az elszámoltatást. Valószínűbbnek ítélték a felfüggesztés meghosszabbítását, vagy a döntés további halasztását. A párt kizárását ugyanakkor nem tartják túl valószínűnek. Annál már nagyobb szerintük az esély arra, hogy a Fidesz maga lép ki az EPP-ből.

 

Sok szakértő szerint amúgy az Néppárt szempontjából talán ez volna a legjobb megoldás, mert így nem kellene kirúgniuk a Fideszt. Ezzel megelőzhető volna az EPP szakadása is, mert az Orbánnal szimpatizálók nem vonhatnák felelősségre a Fidesz kizárásáért a Néppárt vezetését.

Most úgy tűnik, kapóra jöhet az EPP-nek Nagy-Britannia távozása az unióból, ezzel ugyanis a brit képviselők is távoznak az Európai Parlamentből, márpedig a brit pártok egyike sem tagja az EPP-nek, vagyis a néppárti frakció relatíve erősödni fog ezáltal. Így már kisebb jelentősége volna annak, ha a Fidesz képviselőit kizárják a frakcióból.




 

Bármi is legyen tehát a “bölcsek” jelentésében, a Fidesz ebből már nem jöhet ki jól. Úgy látszik, ezúttal nem jönnek be Orbán Viktor számításai, és így vagy úgy, tényleg felelősségre fogják őket vonni február elején.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top