Politika

Az utolsó napon módosította a törvényt a kormány – újabb csapásra készülnek

Kép forrása: MTI

A sok ellenkezést kiváltó színháztörvény végül nem végezte ki az alternatív színházakat, mivel a tiltakozások után nem változtattak azon, hogy mind szakmai programmegvalósításra, és működés támogatásra is pályázhatnak a színházak a minisztériumhoz.




A kormány az utolsó napon, december 30-án éjszaka kihirdetett módosítással mégis belenyúlt a rendszerbe, és a törvény végrehajtási rendeletéből kiszedte ezt a két szót: „és működés”.

 

Az előadóművészeti szervezetekről szóló törvény 2016-os végrehajtási rendelete eddig így szólt: „A nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősített szervezetek a … szakmai programmegvalósítás és működés támogatására irányuló pályázatokról történő döntés megalapozásához a miniszter az érintett előadó-művészeti bizottság – az érintett előadó-művészeti szervezetek szakmai érdekképviseleti szervezetei által véleményezett – javaslata figyelembevételével szakmai kuratóriumot kér fel.” Az „és működés” szavak törlésével tehát csak „szakmai programmegvalósításra” lehet pályázni.

A nem kiemelt szervezetek így tehát nem kaphatnak majd működési támogatást, amivel halálra ítélik őket.




 

Pintér Béla színművész a hvg-nek azt mondta nem lepődött meg a kormány húzásán. Ők megmaradnak működési támogatás nélkül is, sok más független azonban nem, így szerinte igaz lett, hogy a magyar kultúra gyilkosai ténykednek jelenleg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top