Politika

Veszélyben a főváros – A kormány megtagadta a további segítséget

Pestibulvar.hu

A kormány kijelentette, hogy a korábban előirányzottnál nem hajlandó több pénzt adni a fővárosnak a Lánchíd felújítására – közölte a hvg.hu. A híd felújítása azonban nem nagyon várhatna, mivel nagyon rossz állapotban van, olyannyira, hogy a BKK már súlykorlátozást is bevezetett rajta.




 

Budapest egyik legfontosabb és legközpontibb hídjának biztonságossá tétele elengedhetetlen,

DE HA NEM SIKERÜL ELÉG PÉNZT SZEREZNI A FELÚJÍTÁSÁRA, AZ AKÁR KOMOLY VESZÉLYEKET IS HORDOZHAT MAGÁBAN.

 

A lap megkeresésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy “a kormány állja a szavát és betartja mindazt, amit Tarlós Istvánnak ígért és szerződésben vállalt 2018 októberében, a Lánchíd és a Budai Váralagút felújításához 6 milliárd forint támogatást nyújt.”

Ez az összeg azonban nem elegendő ezekre a munkálatokra, mivel a jelenlegi ajánlatok mindegyike magasabb összegről szólnak. A fővárosi önkormányzat szerint “folyamatos az egyeztetés a főváros és a Miniszterelnökség között”.

 




A felújításra 17 milliárdot szán a főváros, amit a kormány az eddigi ígérete szerint 6 milliárddal egészít majd ki.

 

A kormány mostani döntése azért is meglepő, mivel a hídfelújítás elengedhetetlen a főváros és lakosai szempontjából, ám mikor például a vizes vb költségei emelkedtek az eredetileg megszabott többszörösére, gond nélkül kifizették a többletet, a tényleg fontos hídfelújításnál pedig kötik az ebet a karóhoz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top