Politika

Kínos helyzetbe került a miniszter – Kiderült, hogy hazudott

Pestibulvar.hu

Palkovics László innovációs miniszter tartott beszédet az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, ahol a Magyar Nemzet tudósítása szerint kijelentette, hogy




“LÉNYEGESEN JAVULT A MAGYAR EGYETEMEK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PRESZTÍZSE, A VILÁG LEGJOBB EZER EGYETEME KÖZÉ 2019-BEN ÖT MAGYAR FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY IS BEKERÜLT”.

 

A miniszter állításának végül a Örülünk, Vincent? blog járt utána, és kiderült, hogy nem teljesen fedi a valóságot mindaz, amit elmondott.

 

Palkovics az ARWU Shanghai rangsorára hivatkozva jelentette ki, hogy olyannyira javult a magyar felsőoktatás, hogy öt egyetem is bekerült a legjobb ezerbe. Ehhez képest a valóság az, hogy a listában szereplő mind az öt egyetem már korábban is benne volt a legjobb ezerben, sőt,

A 2018-AS HELYEZÉSHEZ KÉPEST 2019-BEN MIND AZ ÖT RONTOTT A HELYEZÉSÉN.

 

A felsőoktatásért felelős kormánytag, ezt a lényeges presztízsromlást nevezi lényeges javulásnak. De az is igaz, hogy ha valaki nem jár utána a dolgoknak, akkor még el is hihetné mindazt, amit Palkovics mondott, mivel az állítása második fele önmagában igaz, mind az öt egyetem az első ezerben szerepel.




 

Az helyzeten az is ront továbbá, hogy a “hanyatló nyugati felsőoktatás” jócskán beelőzi a magyar egyetemeket. Németországban 30 egyetem jutott be a legjobb ötszázba (magyar egyetemek közül egy se), az Egyesült Királyságból 36 került a legjobb ezer közé, Franciaországból 21, míg az Egyesült Államokból 137.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top