Politika

Orbán után az öccsének is megjött az étvágya – hasít a közbeszerzéseken

Pestibulvar.hu

Egyre jobban jön meg az Orbán család étvágya, már nem csak Orbán Viktor édesapja és lánya folytat busás hasznot hozó üzletet, de Orbán Viktor öccse, ifjabb Orbán Győző is beállt a sorba. A modell kísértetiesen hasonlít az Orbán családban megszokottra,




ORBÁN ÖCCSE IS A VEJÉN KERESZTÜL ÉRVÉNYESÍTI A BEFOLYÁSÁT!

 

De nézzük sorban!

 

A miniszterelnök öccsét gyakran lehetett focimeccseken is együttlátni  Szentgyörgyi Gábor nevű vállalkozóval, akivel egyébként a birkózás köti össze. Szentgyörgyi cége hirtelen indult növekedésnek, 2012-ben még csak 46 millió forint volt a bevétle, de tavaly már 9,5 milliárdos forgalmat ért, a honlapjuk szerint pedig “vállalat tevékenységi körét leginkább meghatározó államigazgatási szerveket érintő közbeszerzéses kereskedelem” teszi ki. Nincs itt semmi látnivaló, egy újabb cég, ami hirtelen állami megrendelések segítségével futott fel.




Mindemellett, ifjabb Orbán Győző lányának férje, Kovács Viktor egyrészt alkalmazott ebben a cégben, másrészt pedig üzlettárs is Szentgyörgyi egy másik céges érdekeltségében. Tudják, családbarát kormány.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top