Politika

A Fidesz egykori főprofesszora kijelentette: zárt ajtók mögött tárgyalunk egy új jobboldali pártról

hirhugo.hu

„Jobb hely lenne Magyarország, ha egymást nem ellenségként kezelő politikai csoportok, hanem a versengő, de együttműködő pártok koalícióban kormányoznák az országot” – nyilatkozta a Hírklikknek Pálinkás József, Orbán Viktor egykori minisztere, a Fidesz egykori főprofesszora. 




 

Pálinkás József, a Fidesz egykori vezető professzora a Hírklikknek adott terjedelmesebb interjújában kijelentette, hogy  kétségtelenül szüksége van az országnak a mai kormánypárt -tehát a Fidesz- helyére lépő jobbközép, kereszténydemokrata, szabadelvű, konzervatív pártra.

 

Azt is mondhatnám, hogy az Európai Néppárthoz erősebben kötődő, politikai vonalát világosan megjelenítő szerveződésre lenne szükség, amely ragaszkodik az európai alapelvekhez, a jogállamiság fennmaradásához- vélekedett Pálinkás.

Majd kijelentette, hogy a mai kormánypárttal ellentétes a politikai mozgásunk, mert barátaimmal vállaljuk Antall József örökségét, a hatalmi ágak szétválasztását, a bíróságok önállóságának biztosítását, az emberi méltóság tiszteletét.

 

A Orbán korábbi minisztere azt is elárulta, hogy a visszamenőleges hatályú törvényhozás számára elfogadhatatlan. Ez a Fidesz első intézkedéseinek egyike volt, amit a belső körökben kritizált is. De bírálta a szakszerűtlenül előkészített törvényeket is, mert nagyon fontosnak tartja az állam professzionális működését.

 

Sajnos, ma a közigazgatással, az oktatáshoz való megfelelő hozzáféréssel, illetve az egészségüggyel komoly gondok vannak. A társadalomban óriásiak a szakadékok, ezért állítom, hogy szükség lenne Magyarországon egy kiegyensúlyozó politikai erőre. És ellenzem azt a durva beavatkozást is a művészeti, vagy a tudományos életbe, ami ma gyakorlat a kormány részéről- fogalmazott




 

Pálinkás még arról is beszélt, hogy úgy véli ma az emberek tömegei látják, hogy mennyire üzletivé vált a politika. A politikusok többsége érdekeket kijáró üzletember, nem pedig a köz érdekeit szolgáló szereplő. Hiteles emberekkel alakuló párt azonban képes lenne a politikát ebből az üzleti logikából kibillenteni. A korrupt politikusokból elegük van a választóknak, ezért keresünk olyan szereplőket, akik nem a saját zsebüket, hanem az ország érdekeit akarják szolgálni.

 

Pálinkás az interjú során tett egy furcsa kijelentést is, ami a Fidesz tovább belső megosztottságára utal: Azt el tudom képzelni, hogy a Fidesz országgyűlési képviselői között jó néhányan úgy gondolják, hogy ami most történik, az vállalhatatlan, fenntarthatatlan. Neveket azonban nem fogok mondani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top