Politika

Orbán útját állja az európai minimálbérnek? – Nem hajlandó tárgyalni a kérdésben!

Pestibulvar.hu

Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook oldalán jelentette be, hogy az Európai Bizottság napirendre vette, hogy konzultációt indítsanak az európai minimálbér bevezetéséről.




 

Az EP-képviselő posztjában kiemeli továbbá, hogy Orbán ezt nem hajlandó velük megvitatni, így szerinte a miniszterelnök egyáltalán nem is szeretné, hogy a magyar emberek is tisztességes munkáért, tisztességes fizetésben részesüljenek.

 

“Az Európai Bizottságban most kezdődik meg a valódi konzultáció az európai minimálbér bevezetéséről. A kihívás nagy, a cél megvalósítható. Ha valamiért, akkor ezért érdemes küzdeni.

ORBÁN EZT NEM AKARJA MEGVITATNI VELÜNK. ÚGY LÁTSZIK, NEM AKARJA, HOGY MI, MAGYAROK IS ÚGY ÉLJÜNK, MINT NYUGAT-EURÓPAI TÁRSAINK.”

 

Dobrev hozzáteszi, hogy a következő időszakban pártja párbeszédet fog kezdeményezni a szakszervezetekkel, munkaadókkal és kutató intézetekkel annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen formában és milyen feltételek mellett lehetne bevezetni Magyarországon az európai minimálbért.




 

“A DK EP-képviselőjeként azért harcolok, hogy minden európai embernek, köztük nekünk, magyaroknak is járjon a garancia egy tisztességes életre. Ehhez kell az európai minimálbér.” – zárja sorait közleményében Dobrev Klára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top