Politika

Patthelyzet a fővárosban – Februártól káosz és teljes összeomlás várható

Fotó: REUTERS/Francois Lenoir/

Egyre nagyobb bajban a főváros. Mártha Imre, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. új felügyelőbizottsági elnöke a Népszavának elmondta, hogy az FKF kasszája szinte teljesen üres, a cég tartalékai pedig maximum február közepéig tartanak ki.

 




A jelenlegi káoszt az okozza, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., azaz a kukaholding, továbbra is visszatartja azt a 10 milliárd forintot, ami az FKF-nek járna a budapesti lakosok által befizetett 27 milliárd forintos szemétdíjából.

 

Mindezért pedig egyértelműen Orbán Viktor is felelősségre vonható, hisz a miniszterelnök még 2018-ban állapodott meg Tarlós István korábbi főpolgármesterrel arról, hogy a kukaholding el fogja utalni a pénzt az FKF-nek,

EZ AZONBAN AZÓTA SEM TÖRTÉNT MEG.

 

Fürjes Balázs, budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár elmondása szerint, ők már világosan a főpolgármester tudtára adták, hogy sem a kormány, sem pedig a kukaholding szerint nincs tartozásuk az FKF felé, mivel a 2019-es számlát még be sem nyújtották.




 

Karácsony Gergely főpolgármester ezt azonban másképp látja.

SZERINTE EGYÉRTELMŰEN VOLT EGY MEGÁLLAPODÁS A DÍJRÓL, AMIT HA NEM FIZETNEK KI, AKKOR TELJESEN MEGSZŰNIK BUDAPESTEN A SZEMÉTSZÁLLÍTÁS.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top